hirdetés

Végre valahára kiosztota valaki a Fidesz tévét. Ráadásul nem más mint L. Simon László a Fidesz kormánybiztosa tette ezt. “Nehéz lesz az élet a Hír Tv-nél”, ha továbbra is kekeckedik a Várkert Bazár átadásával kapcsolatban – mondta a sajtótájékoztató után a projektért felelős miniszteri biztos a televízió riporterének.

lsimon

“Nehéz lesz az élet a Hír TV-nél” – helyezte kilátásba L. Simon László miniszteri biztos a televízió munkatársának, amennyiben a jövőben is olyan kérdéseket tesz fel a Várkert felújításáért felelős politikusnak, mint amiket csütörtökön.
Előzőleg a televízió munkatársa azt firtatta, mikor fogják valóban átadni a Várkert Bazárt, ahol a két ünnepélyes átadás ellenére még mindig munkálatok folynak.
Arra a kérdésre, hogy mikor fejezik be valóban a felújítást, a miniszteri biztos úgy válaszolt, hogy “200-300 év múlva”. Ki fogja finanszírozni ezt a hosszú távú tervet? – kérdezte erre a riporter. L. Simon László úgy felelt, inkább az a kérdés, ki fogja felügyelni a projektet, és hogy a Hír TV 200-300 év múlva lesz-e olyan helyzetben, hogy tudósítson erről.