hirdetés

Megszűntette a bíróság a ceglédi gyerekgyilkossággal gyanúsított B. Mónika előzetes letartóztatását. A no 2016.november végén követte el rémtettét és került dutyiba. 

cegledi-gyilkos-anyaB. Mónika állítólag ma szabadult az előzetesből, s lakhelyelhagyási tilalomra változtatta a kényszerintézkedést a bíróság. Feltehetőleg már nem volt indokolt a nő fogvatartása, hisz már nem tudta sem a tanúkát sem az ügyet befolyásolni ( feltehetőleg nem is akarta ),   így az előzetes  feltételei sem álltak már fenn.

A nő így is súlyos büntetésre számíthat de időközben megszületett kisgyermeke nevelésében részt tud venni.
Mint arról anno az esti Újság is beszámolt a hét hónapos terhes B. Mónika a vád szerint annyira megverte másfél éves kisfiát, Dánielt, hogy a pici belehalt a sérülésekbe. A kisfiú élettelen testére az édesapa, János talált rá Ceglédi otthonukban. A fréj hiába hívta a mentősöket már nem tudtak segíteni Danikán.
Azóta a nő előzetes letartóztatásban volt, ahol megszületett az anya újabb gyermeke, akivel terhesen került börtönbe.

Mónika nehezen viselte első gyermekének a sírását, ami kimerítette és idegileg ki is készítette.