hirdetés

Kiemelt biztonsági intézkedésekkel adták át csütörtökön Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, miután tavaly nyáron Budapesten kapták el a rendőrök – közölte a police.hu. A TEK, a NEBEK, a BVOP és a KR NNI szoros együttműködésben hajtotta végre a komoly kockázattal járó feladatot. Az Esti Újság úgy tudja, hogy a  most kiadott és régóta szökésben lévő maffiózót egy prostituált dobta fel, aki mesés pénzjutalmat kapott, hisz a veszélyes bűnözőt több mint egy éve nem találta sem az FBI, sem az Interpol. A brazil férfi Magyarországon bújkált a leghosszabb ideig. 

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly nyáron nálunk fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. Az 54 éves, több néven ismert férfi által vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért felelős. Elfogása előtt már évek óta keresték a hatóságok, még Interpol körözés is volt ellene, mert a brazil bíróság 30 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés miatt.

A brazil drogbáróként ismert férfi alvilági kapcsolatait tükrözi, hogy a férfi évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd hamis személyazonosággal élt. A rendőrség tudomása szerint legalább 10 álnevet használt, és ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak. Elfogását követően kiadatási őrizetbe került, és egészen mostanáig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben tartózkodott.

Belgiumnak történt átadása hosszas egyeztető eljárást követően végül 2023. június 15-én történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával. A NEBEK, a TEK, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Nemzeti Nyomozó Iroda egy előre összehangolt, pontos intézkedési terv alapján hajtotta végre a brazil férfi átadását.

A büntetés végrehajtási intézetből rendőri kísérettel, lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A TEK munkatársai gépfegyverrel a kezükben kísérték a férfit, míg az őt szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat a magasból rendőrségi helikopter is biztosította. A KR NNI célkörözési fejvadászai a brazil férfit a reptér egy teljesen hermetikusan lezárt külön részén adták át a belga rendőrség célkörözési egységének. Majd a belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását. Ezt követően az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították.

A brazil Escobar úgy tudjuk Magyarországon bújkált a leghosszabb ideig és bizony a hatóságok, az FBI, az Interpol azt sem tudta hol keressék a spanyolországi szökése és megrendezett halála után. Nos a férfi Budapest belvárosában élt egy luxus hotelben, és bizony békés élete volt több mint egy évig. A brazil drog vezér veszte azon egy lány lett, egy prostituált, aki rendszeresen járt fel az úrhoz. A hölgy pedig rájött a férfi, nem más, mint az FBI által is keresett személy. A hölgy így fel is dobta a brazil férfit, amiért mesés nyomravezetői díjat kapott.

Nagy kérdés, hogyha nincs ez a lelkiismeretes prostituált, akkor vajon még hány évig élt volna kényelmesen Budapesten a brazil Escobar ?