Katinka találkozik az elnökkel, de nem Gyárfással
2016-01-21 21:25
Katinka találkozik és beszél a MOB elnökével. Gyárfás Tamással, a szakszövetség elnökével azonban a magyar világklasszis úszó szóba sem akar állni, főleg azután, hogy kiderült, a szövetségi kapitány Kiss mester megjelenése Katinka sajtótájékoztatóján egy előre megbeszélt lejárató terv része volt.
A MOB csütörtökön az MTI-nek megerősítette, hogy Borkai Zsolt szerda este beszélt Hosszú Katinkával, és abban maradtak, a jövő héten egyeztetnek időpontot a vitás kérdések rendezésére. A MOB-elnök elmondta, Hosszú hívta őt telefonon, és megbeszélték, amikor a nizzai versenye után a jövő héten hazajön, kitűznek egy időpontot a négyszemközti találkozóra.
Mint ismeretes, Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszószövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, sőt szét is tépte azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát. Nos, ez volt az a lejárató akcióterv, amiről Gyárfás sajtósa is beszélt, de azzal finomította a sztorit, hogy elvetették ezt a forgatókönyvet. Úgy véljük, ha ilyen megfordult egy elnökség fejében, hogy lejárassa, kellemetlen helyzetbe hosszú világhírű sportolóját, akkor annak magától is le kellett volna már esetleg mondania.