hirdetés

Őrizetbe vettek Zalaegerszegen három fiatal kamaszt, akik feldöntöttek egy elektromos kerekesszékben ülő mozgássérült asszonyt, hogy kirabolják. A tini banditákat alig egy nap alatt elfogták, pechük volt. A rabolt pénzt eldorbézolták a tinik, és kijelenthető, hogy nem igazán érte ez meg.

kirabolt-rokkantkocsis-policeA mozgássérült asszony vasárnap éjjel jelentette be a rendőrségen, hogy nem sokkal korábban Zalaegerszegen, a Vizslaparkban lévő kerékpárúton kirabolták. A rendőrök hétfőre azonosították és el is fogták a három támadót.

A 16 éves nagykanizsai, a 17 éves zalaegerszegi és a 21 éves rezi fiatal a kihallgatásán bevallottak mindent és részletesen elmondtak mindent a nyomozóknak. Így kiderült, hogy az idősebbik társuk feltartóztatta a kerekesszékes asszonyt, majd a két fiatalabb feldöntötte az elektromos járművet a nővel együtt. Az asszonytól ezután elvették a táskáját, majd elfutottak, s miután kivették belőle a pénzt, a táskát eldobták.

A tini banda az elektromos rokkantkocsiban is komoly kárt okozott, aminek a javítása nem lesz olcsó mulatság, és ezt is nekik kell majd megtéríteni.

A zalaegerszegi rendőrök mindhárom fiatalt őrizetbe vették, és rablás miatt eljárást indítottak ellenük.
 A fiatalok tettükért akár súlyos büntetést, éveket is kaphatnak, hisz egy mozgássérültre csaptak le, ami súlyosbító körülmény.