hirdetés

A Magyar Szocialista Párt tegnap tartotta programbemutató nagygyűlését. A rendezvényen Molnár Gyula pártelnök bakizott egyet, kettőt amikor színpadra szólította Karácsony Gergelyt. Majd a betervezett kézfogás is elmaradt. A Párbeszéd társelnökét ugyanis “az Együtt elnökeként” konferált fel a színpadra. El is maradt a kézfogás.

karácsony-molnárKarácsony Gergely meghívott vendégként szólalt fel az MSZP nagygyűlésén. A Párbeszéd társelnöke kijelentette, ha a szocialistáknak szüksége van rá, akkor velük tart.

Színpadra lépése lőtt azonban volt egy kínos baki, mert Molnár Gyula “az Együtt elnökeként” konferálta fel a Párbeszéd vezetőjét, akinek pártjával épp pár napja szakított egy élő tévéműsorban Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke.

Felszólalt Hiller István is, aki szerint igazságot kell tenni.

Szét szakították az országot. Aki szegény az még szegényebb lett. Ez így nem jó. Tény, hogy ahova a Fidesz betette a lábát ott nincs béke. Legyen azaz EU, vagy bármi más . Mi egy igazságos Magyarországot akarunk. – mondta Hiller István.

A rendezvény végén újra színpadra lépett Molnár Gyula pártelnök, és kijelentette: javasolni fogja az MSZP elnökségének és választmányának, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát.