Hiába szabadult pár hete ismét dutyiba vitték a sztárügyvédet
2022-05-31 23:19
Alig kezdődött el és alig volt pár hétig házőrizetben a zsarolással vádolt ismert sztárügyvéd Lupovici Jack, a másodfokú bíróság meglepő módon visszavitette a dutyiba. Az Esti Újság pár hete számolt be a fura bűnügy peréről, amelyről 2020.májusában még ügyvéd maffiát emlegetett a sajtó, mára a periratok alapján kijelenthető, hogy igen csak kesze kusza és zavaros ez az ügy. Az ügy állítólagos sértettje az MLM királynak nevezett J.Tibor ugyanis bérterhelővallomás írókat kért fel a sztárügyvéd likvidálásához, akik 63 millió forintért írták meg a sértett vallomását és a szép summáért cserébe meg is ígérték , hogy az ügyet megfelelő szinten, a Belügyminisztériumban kezelik. A bérterhelővallomásokban azonban arról, hogy a sztárügyvéd Lupovici Jack zsarolta vagy fenyegette volna az MLM gurut érdekes módon évekig szó sem esik. Sőt a bizonyítékok alapján bizony azt is kijelenthetjük, hogy az NNI azaz a magyar FBI az egész zsarolási ügyet sok sok kérdőjellel kezelte. Az ügyben a letartóztatásokat végül az ügyészség kezdte el két évvel ezelőtt és még a nyomozást is levették a rendőrségtől.
Alig négy hétig élvezhette a szabadságot a közismert sztárügyvéd. A büntetőügyét tárgyaló bíró hiába látta indokoltnak, hogy két évnyi előzetes után nem indokolt Lupovici Jack fogvatatása és haza engedte, a másodfokon eljáró bíróság úgy döntött mehet vissza a dutyiba tovább raboskodni a zsarolással vádolt ügyvéd. A döntés picit fura. HOgy miért ? A szokásjog szerint egy bírósági szakban lévő bírói döntést nem nagyon szoktak felülbírálni. Egyrészt azért, mert a tárgyalást vezető bíró részletesen ismervén az aktákat, a bizonyítékokat, a vallomásokat igen jól eltudja dönteni , hogy indokolt-e egy vádlott ügyében a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása vagy sem. Míg a másodfokon eljáró bírák nem kapják meg a döntéshez a teljes peranyagot, ők egy maximum pár A4-es oldalon szereplő ügyészi indítvány alapján döntenek csak.
Ügyfelem tekintetében a másodfokon eljáró bíró valóban elrendelte újból a legsúlyosabb kényszerintézkedést valóban, s ügyfelemet már vissza is vitték a börtönbe. Ügyfelem pár hetet volt szabad. Az előírt szabályokat betartotta. A büntetőügyet tárgyaló bíró enyhített a legsúlyosabb kényszerintézkedésen a tárgyalás első napján az előzetes fogvatartáson és engedte házőrizetbe ügyfelemet, meglátásom szerint helyesen. A bíró a per teljes anyagát ismervén látta indokoltnak az ügyfelem szabadítását. Valóban nem szokás már egy tárgyalási szakban lévő bírói döntést felülbírálni, de most itt megtörtént. -mondta dr. Hazai Lajos ügyvéd az Esti Újságnak.
A másodfokú bíró védelmében Lupovic Jack ügyvédje hozzátette, hogy az Ítélőtáblán nem látják a teljes per anyagot a kényszerintézkedésről döntő bírák.
Az Ítélőtábla szerint azért indokolt újra az előzetes fogvatatás, mert ügyfelem izraeli állampolgár is. Így fenn áll a szökés veszélye. Szerintünk a mai nyomkövető technika és lábbilincs annyira profin működik, hogy megszökni, elbújni ezzel nehéz, sőt lehetetlen, hisz ezen eszközök mesterséges intelligenciával is el vannak látva, algoritmusok alapján szinte előre megehet mondani ki az aki megakar szökni.-mondta Hazai ügyvéd.
Tény kérdése, hogy a sztárügyvéd és társai ellen folyó eljárásban és a peranyagból az már tisztán látszik valami nagyon nem stimmel ebben a zsarolási ügyben. Egyrészt rengeteg bizonyíték nincs benne a per anyagban, eltűntek vagy ki tudja mi lett velük. Ráadásul ezen olyan dokumentumok, whats appos beszélgetések, amelyek nem épp a vádat erősítik.Sőt, aki csak ezen telefonos beszélgetéseket olvassa az is tisztán láthatja , hogy ebben az ügyben se zsarolás, se fenyegetés, semmi nincs. Azaz egy valami van a sértett a megkeresett milliárdjait el akarja tüntetni és az ügyvédjét, aki sokat tud róla, azt pedig szó szerint likvidáltatni akarja bármi áron. Akár attól sem rettegve, hogy egy börtöncellában rohadjon meg. De ezt a szálat most hagyjuk is.
A másik nagyon nagy baj ezzel a zsarolási üggyel egy földi halandónak az, hogy a sértett a vallomását úgy tette meg, hogy azt valakik elkészítették nekik. Nem is olcsón 63 millió forintért. Azzal a nem titkolt céllal, hogy a célszemélyt le kell járatni, börtönbe kell dugni. Azaz nem egy objektív feltáró tényszerű, hanem szubjektív vallomást kell készíteni. Nos ez így már önmagában a hitelességét megkérdőjelezi ennek az ügynek. Természetesen ezt megspékelve még a segítők személye is érdekes, hisz van köztük egy elismert Fideszes hivatalnok, de van az ügyben egy súlyos csalásért elítélt bankos is. Akik bizony meggyőzően adják elő, hogy ők majd a milliárdos MLM király ügyvédjét elintézik, hisz van kapcsolatuk. Felső szinteken. Sőt még a belügyminiszter nevét sem félnek ezen beszélgetések során bedobni a meggyőzés kedvéért a bérterhelővallomást készítők. Hát mi nagyon kíváncsiak lennénk, hogy ezen probléma megoldó bérterhelővallomást készítő személyek egyáltalán voltak-e valaha akár csak egy légtérben is Pintér Sándorral ? Hogy ezen bérterhelővallomást kreáló személyek, az emberei lennének Pintérnek ? Mi ezt erősen megkérdőjelezzük. Már csak azért is, mert nem illik és nem jó ómen a belügyminiszter emberének kiadni magát bárkinek is. Aki valóban az, azt nagyon jól tudjuk ilyet ki sem ejt a száján.
De folytassuk ennek a zsarolási ügynek a furcsaságait, mondjuk van bőven. Szóval érdekes módon ezen feljelentésekben évekig szó sincs zsarolásról, csak a legutolsóban. Nem fura ez ? Valakit megzsarolnak, megfenyegetnek teszi a vallomásokat, miközben bizonyosan retteg, fél, de erről valahogy nem beszél. Az Esti Újság úgy tudja ezt maga a magyar FBI azaz az NNI nyomozói is furcsállották. Ráadásul a sértett ekkoriban már évek óta nem is beszélt volt üzlettársaival bizonyíthatóan. Így vajon ki fenyegette meg az MLM királyt és milliárdost J.Tibort adódik a kérdés ? A nyomozóknak az is feltűnt, hogy a sértett a vallomásait azaz az MLM király folyamatosan változtatgatta. Nos ez is különös és fura, de ezen furcsaságokról a rendőrök feljegyzéseket is készítettek. Így a nagy terv, a sztárügyvéd likvidálása csúszik. A sértett a megrendelő pedig feltehetőleg egyre feszültebb. Hisz kifizetett 63 milliót és nem az történik amit neki ígértek. A célszemély, Lupovici Jack nincs dutyiban. Hát bosszantó egy dolog ez, főleg annak, aki ezért még fizette is egy kisebb vagyont.
Így az MLM király újabb feljelentést tesz, de már nem az állítólagos zsaroló sztárügyvéd, hanem a bérterhelővallomást író, magukat komoly belügyi kapcsolatokkal rendelkező személyek ellen az V.kerületben. Hoppá, hoppá. ez sem egy hétköznapi fordulat és itt kezdődik a furcsaságok sokasága.
Mindezen furcsaságok ellenére pedig lássunk csodát. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz kerül az ügy váratlanul, az NNI és az V.kerületi kapitányság nem nyomozhat tovább. Az ügyészség pedig azonnal lép. A bérterhelővallomások kiegészülnek azzal, hogy a sztárügyvéd Lupovici Jack és izraeli gyémántkereskedő barátai, akik közül az egyik bérgyilkos, megzsarolták őt. Ezalapján pedig letartóztatnak az ügyészek és előzetesbe helyezik Lupovici Jack ügyvédet 2 évre, L.Roni gyémántkereskedőt több hónapra.
Itt érdekes módon senkinek nem tűnnek fel a fura bérterhelővallomások, amelyek a rendőrökben gyanút keltettek a sértettel szemben. Itt az sem számít, hogy a bérterhelővallomást író személyeket is feljelentette az MLM király sértett. S az sem jut senkinek se az eszébe, hogy itt valami bűzlik az ügyben. Minden szavát elhiszik az MLM királynak. Pedig ne feledjük J.Tibort korábban kétszer is elítélték csalásért.
Nos sok sok kérdés merül fel az emberben ilyenkor. Az egyik mennyire szavahihető egy olyan sértett, aki már kétszer is el volt ítélve ? Vajon mennyire hiteles az a vallomás, amelyet bértollnokok írnak meg és a kihallgatás közben feltett kérdésekre nem tud válaszolni a sértett ? Hirtelen nem emlékszik vagy közli a kihallgató rendőrükkel ez nem fontos. Adódik az a kérdés is, hogy vajon mennyire hiteles az a személy, aki olyan embereknek fizet a terhelő vallomásért cserébe 63 milliót, akik a belügyminiszterre hivatkoznak, mint kapcsolatukra ? Hisz, aki a belügyminiszterre hivatkozva mutatkozik be arról a hülye is tudja, hogy vagy szélhámos, vagy nagyotmondó személy. Fura az is, hogy az ügy fontos bizonyítékai eltűnnek. De az sem hétköznapi ebben a fura zsarolásügyben, hogy a vádlottak által kért tanúk egyikét sem hallgatja meg a vádhatóság. Vagy, hogy a vrdeóvallomások eltűnnek mind a vádlottaké, mind pedig a sértetté. De még a whatsappos bizonyítékok is.
Nekünk úgy tűnik, hogy ez a zsarolási ügy arról szól, hogy van egy elszámolási vagy üzleti vita. A sértett pedig hiába milliárdos, hiába ő az MLM király nem akar fizetni. Inkább feljelent, ügyeket kreál jó magyar módra. Érthető ő egy euro milliárdos és pénzért bármit megtehet, vagy legalábbis ebben hitben van. Magyarországon amúgy is bevett szokás, hogy az üzleti vitákat feljelentéssel zsarolással, fenyegetéssel zárja az a fél le, amelyiknek fizetnie ellen. ez olyan magyar virtus. S hogy miért írjuk ezt ? A későbbiekben folytatjuk, hogy megértsék.
( Csákány Tibor )