hirdetés

Egyre zűrösebb a helyzet a Paralimpikonoknál ? Vagy épp most kezd megoldódni ? nem igazán tudni. Az azonban biztos, hogy már harmadszor szólította fel távozásra a paralimpiai bizottság elnökét a kancelláriaminiszter. Lázár János szerint Gömöri Zsolt már csak kárt okoz a fogyatékkal élők sportjának. Az MPB elnöke szerint a kancelláriaminiszter azonban csak a pletykákat ismeri.

gömöri-deiutch paralipia veres

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi ülésére érkezett a Magyar Sport Házába Deutsch Tamás alelnök is, aki az elmúlt hetekben igencsak csöndben maradt, még csak véleményét sem hangoztatta oly hevesen, de hébe hóba sem, mint más ügyekbe szokta azt tenni a közösségi portálokon.  Ne kerteljünk Deutsch nem nagyon állt ki megvédeni az elnökét Gömöri Zsoltot.

Az elnökség a felügyelőbizottság rendkívüli jelentését tárgyalta meg. A bizottság – egyebek mellett – Gömöri Zsolt elnök devizahitelének végtörlesztését is vizsgálta, de nem tudta kideríteni, hogy ki határozott a hárommillió forintos munkáltatói támogatásról. A döntésnek írásos nyoma nincs. Deutsch Tamás pedig csak ennyit mondott:

Még egyszer mondom, hogy ha megengedi, én eddig is ezzel az egész nagyon szomorú, hát, sárdobáló, nyilvánosság előtti vitával kapcsolatban meglehetősen tartózkodó álláspontot képviseltem. Rendkívül helytelennek tartom, hogy egy rendkívül széles sportközösséghez tartozó emberek egymást sértegetve foglalnak állást és mondják el a véleményüket.-közölte Deutsch Tamás, az MPB , alelnöke.

Az estébe nyúló elnökségi ülés után Gömöri Zsolt azt mondta: írásban kérvényezte, hogy a paralimpiai bizottság járuljon hozzá a végtörlesztéséhez.

Az elnökség a közgyűlés felé indítványozza a bizalmi szavazást, és a bizalmi szavazás alapján minden elnökségi tag és én is készek vagyunk a felajánlásra, a paralimpiai bizottság eddig is demokratikusan működött, és a jogállamiság szerint járunk el” – mondta Gömöri Zsolt

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét zsinórban harmadszor szólította fel távozásra szokásos sajtótájékoztatóján a kancelláriaminiszter.

Továbbra is a magam álláspontját tudom elmondani, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság függetlenségét a kormány most is és a jövőben is tiszteletben kívánja tartani, miután úgy látom, hogy a rendőrség érdeklődését is fölkeltette mindaz, ami ott történt, csak megerősödött az a véleményem, hogy a paralimpiai bizottság elnökének azonnali hatállyal távoznia kell a székéből. Amennyiben ezt nem teszi, minden órával kárt okoz ennek a rendkívül fontos és kényes ügynek – fejtette ki Lázár János, kancelláriaminiszter.

Gömöri Zsolt szerint Lázár János nem ismeri a tényeket és csak városi legendák alapján gondolja úgy, hogy le kéne mondania mint a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének.