hirdetés

Halottcsere Szombathelyen
2014-07-13 13:04

Újabb botrány Szombathelyen. A héten nemcsak csecsemőt raboltak de egy halottat is elcseréltek. El kellett halasztani így egy temetést. Szerencsére kiderült, hogy a koporsóban egy másik, hasonló korú idős nő fekszik igaz ez csak a szerencsének volt betudható. 
Mindez csupán a véletlennektudható be, hogy kiderűlt egyáltalán. A szombathelyi elhunyt lánya ugyanis még egyszer látni akarta az édesanyját, belenézett a koporsóba, és akit ott látott, az legnagyobb meghökkenésére nem az édesanyja volt. Miközben a kétszáz gyászoló ott várakozott a temetőben, az elhunyt lánya elment a kórházba, hogy kiderítse, hova tűnt a holttest. Megkérte az ott dolgozókat, hadd nézze végig az elhunytakat, de az édesanyja holttestét ott sem találta.
Kiskós Ferenc,  a Vas  Megyei Temetkezési  Kft. ügyvezetője megerősítette a hírt. A temetőben csak a Vas Megyei Temetkezési Kft. temethet, mint üzemeltető gondoskodik a sírásásról, a szertartásról, de a szállítást nem ez a cég végzi, hanem vállalkozók, ebben az esetben a Glória Temetkezési Kft..
A gyászolók azt gyanítják, hogy a holttestet elcserélték. Az a szóbeszéd járja, hogy a szállító két elhunytat hozott el a  kórházból, az egyiket már eltemette hétfőn Gencsapátiban, a másikat vitte péntekre a szombathelyi Jáki úti temetőbe. A cserére azért is gyanakszanak, mert a holttesten nem volt azonosító kéz- és lábcédula, a kórház pedig kötelezően így adja ki az elhunytakat.
Azt ígérte a temetkezési szolgáltatást nyújtó szállító, hogy szombatra meglesz az elhunyt – azt nem tudom, honnan keríti elő a szállító -, temetési időpont nincs, de engedélyeztem, hogy amint lehet, adjuk meg a végtisztességet – mondta a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője.