hirdetés

Egy Fejér megyei általános iskolában fura módon rendszabályozzák a gyerekeket. Van olyan tanár, aki ollóval nyírt bele egyik diákjának a hajába, mondván az szerinte hosszú volt, meg túl világos is volt a hajszín, és szégyenítette meg osztálytársai előtt a kamasz gyermeket a tanár. Tény, hogy fura egy gyereknevelési módszer ez.

hajvSokkoló tanítási és pedagógia módszerrel élt egy Fejér megyei általános iskola egyik tanára. Az Esti Újság úgy tudja, hogy egy tanuló hajába simán belenyírt az erkölcstant tanító tanárnő, mert a pedagógus szerint a gyermek haja hosszú volt, no meg túl világos is volt a hajszín is, ami szúrta a szemét a tanárnak, úgy tűnik. A tanár a fiatalt az osztály előtt szégyenítette meg az alkalmi hajvágással. Minderről az egyik gyermeknek a szülei számoltak be szerkesztőségünknek, akiknek elmesélt a tanuló, mit is tett erkölcstan órán a tanár.

Megkerestük természetesen e-mailben hetekkel ezelőtt az érintett iskola vezetőjét, hogy tud-e az esetről s mit szól a pedagógus furcsa és egyben meghökkentő ténykedéséhez. S elrendelt-e bármiféle vizsgálatot a hajvágás miatt.

Az Esti Újság felelős szerkesztőjeként érdeklődnék, hogy indított-e vizsgálatot abban az ügyben, amelyben állítólag az egyik tanítványuk erkölcstanoktatója a diák hajába vágott ollóval, sőt még méricskélte is a haj hosszúságát az oktató, megszégyenítő módon a többi tanuló előtt.
Természetesen elképzelhető, hogy a diák hibázott valamiben, amit mi nem tudunk, de Ön szerint egy pedagógus viselkedhet-e így? Azaz belevághat-e szándékosan egy tanuló hajába?  Ön szerint szerencsés egy diákot megszégyeníteni más tanulók előtt? Illetve érdekelne, hogy mi lett a következménye a tanár viselkedésének és tettének?

Sajnos az iskola vezetése a mai napig nem válaszolt, ami önmagáért beszél és sokatmondó.

A megszégyenített gyermek szüleit utolértük személyesen, de ők csak annyit mondtak, hogy értetlenül állnak az eset előtt. A tanár ellen azonban nem tettek semmilyen panaszt és feljelentést, mert félnek, hogy gyermeküket még nagyobb hátrány érné az iskolában.