Hajdút keményen támadják
2014-12-19 21:55
Nem oszlatja fel magát és nem lesz Esztergom a XV. kerület. Politikai megállapodást írt alá ugyanis a kerület patthelyzetben lévő DK-s polgármestere Hajdú László a Fidesz-Jobbik- táborral. Sokan de legfőképp az MSZP azzal vádolják most a liberális városvezetőt, hogy átadta a kerületet a Jobbik és a Fidesz embereinek.
Hajdu László, akit az önkormányzati választáson a baloldali összefogás támogatott, két hónapos tehetetlenség után a Fidesznek adta át a kerület vezetését. A baloldali összefogás nem erre szövetkezett, hanem arra, hogy a kerület érdekében a saját programját valósítsa meg. A megállapodás állítólag a Fidesz felső vezetésének egyértelmű utasítására jött létre. A Fidesz és a Jobbik vezető pozícióban maradt, a polgármester pedig néhány pozíció érdekében lemondott a baloldali városvezetés lehetőségéről. Mindezt az MSZP nehezményezi a legjobban s tette szóvá.
Nos Hajdú jelenlegi döntése elkerülhetetlen volt, hisz azt akarta elérni, hogy a XV. kerület ne járjon úgy mint Esztergom és ne lehetetlenüljön el. Ha ez nem tetszik az MSZP vezetésének, akkor a Zugló helyzet sem jobb és ott érdekes módon nem pattog az ellenzéki párt. Pedig bizony ott is fontos pozíciókat töltenek be a bukott fidesz és Papcsák emberei.