hirdetés

Több ezren demonstráltak a sajtószabadság lábbaltiprása és egyben az Index kvázi szétverése miatt a Budai Várban. A hatalmas tömeg elött többek között Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is beszédet tartott, és kijelentette a mostani események a diktatúra lebontásának a kezdete. Hadházy szerint, ha kell a Kunigunda utcába a közmédia épületébe nem 20 képviselő, hanem már százezer ember fog bemenni.

 

Bár sokan a Fideszt látják az Index szerkesztőségének a szétverése mögött, azt azért szögezzük le, hogy ebben a játékban a magát megmentőként feltüntető Bodolai László is komoly szerepet vállalt. Hisz ő rúgta ki a főszerkesztőt Dullt, majd nem volt hajlandó a szerkesztőség kérésének eleget tenni.  Az Index kvázi így igen hamar megszűnt, hisz a 100 alkalmazottból 70 újságíró alig pár óra leforgása alatt már fel is mondott.

Érdekes, hogy az Index bonyodalmak, kirúgások és felmondások szinte majdnem egybe esett a sajtószabadság megvédéséért szervezett mai tüntetéssel, amelyen sok sok ezer tüntető vett részt. De itt és most nem is ez a lényeg. Sokkal izgalmasabb volt a Budai Várban felszólaló független országgyűlési képviselő Hadházy Ákos mondandója.

 

El fogunk-e érni valamit ? Sokan kérdeztétek. Tudom, hogy igen.  Nincs ugyanis olyan hatalom,  ami ellen ne lehetne eredményesen fellépni. Minél nagyobb a diktatúra annál nagyobb nyomásgyakorlás kell. Azért vagyunk most itt, hogy ezt megtegyük. De mit tehetünk még?!. Tisztázzuk ez a mai esemény valaminek a kezdete, és nem a vége, ezt fontos tisztázni. Folytatjuk azt, amit a Köztévénél elkezdtünk tavaly. Ez tehát valaminek a folytatása és nem a vége. Holnap nem ébredünk természetesen sajnos arra, hogy sajtószabadság van. Sajnos az Indexnél a rend sem áll vissza, holnapra és az Index sem lesz már.  A sajtószabadság kérdését már csak úgy lehet megoldani, ha a Kunigunda utcába nem 20 képviselő megy be, hanem 100 ezer magyar ember. Mi békét szeretnénk, rendet, de ezért meg kell harcolnunk. Ha nem harcolunk a mocskos kormánypropaganda ellen, akkor nem lesz béke.  A gyakorlati feladataink közt három fő dolog szerepel. Az egyik, hogy a köztévéből ki kell hoznunk a hírhamisító főnököt, ez az egyik apró cél. Az új vezetőnek egy konszenzussal elfogadott hiteles személynek kell lennie.  A másik cél, hogy a fizetett 50 milliárdos kormánypropagandát be kell tiltani. Ettől ugyanis háromszor élveznek a kormány tagjai. Mossák az agyát annak is, aki nem néz tévét. Másik cél, hogy megszüntessük a kedvenc csinovnyikok milliárdossá tételét. A harmadik cél ebben még, hogy a lakájmédia pénzzel való kitömését szintén meg kell szüntetni. A független sajtó ugyanis ezen milliárdokból semmit nem kap.  Az újságírókat ma már nem börtönnel fenyegetik. A kormány pénzzel zsarolja az újságírókat. -mondta Hadházy Ákos.