Gyenge lábakon áll ez a röszkei terrorcselekményes sztori
2016-01-27 08:58
Nem ússza meg a röszkei zavargásokban részt vevő férfi. Vádemelést javasol ugyanis a rendőrség azzal a szír férfival szemben, akit terrorcselekménnyel és határzár tiltott átlépésével gyanúsítottak meg, miután részt vett a szeptemberi röszkei zavargásban. Annak igen kevés az esélye, hogy terrorcselekmény miatt ítéljék el a férfit, de az előzetes letartóztatását valamivel magyarázni kell.
A 40 éves Ahmed H. ellen indított eljárást a nyomozó hatóság befejezte, az iratokat átadta a Szegedi Járási Ügyészségnek. A gyanú szerint a szír férfi a röszkei átkelőnél beszédeket tartott és irányítani próbálta a rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő embereket. Miután a tömegzavargás résztvevői kidöntötték az átkelő kapuját, a szíriai férfi magyar területre lépett és folytatta a tömeg irányítását, végül visszatért Szerbiába.
A Cipruson élő, ott munkavállalási engedéllyel rendelkező férfit a Terrorelhárítási Központ fogta el később. A Szegedi Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ORFK korábban azt is közölte, hogy nemzetközi rendvédelmi együttműködésből származó információk szerint Ahmed H. a Szövetség a hit terjesztésére elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalom tagja. Terrorszervezetek ezt a mozgalmat fedőszervezetként is felhasználják radikálisok célországokba juttatásához – jelezték.
Ahmed H. ügyvédje és maga a gyanúsított is épp az ellenkezőjét állítja annak, amivel vádolni akarják. A férfi épphogy békítő szándékkal, a hőzöngők csitítása érdekében próbált fellépni. A férfi egyébként hosszabb ideje már Cipruson él, azaz nem migráns. Ezúttal csak a Szíriából elmenekült közeli rokonait kísérte a határig.