Az úszók kapitánya, Kiss László nemcsak a százhalombattai alpolgármesteri posztjáról mondott le, hanem a válogatottnál betöltött szövetségi kapitányi megbízatását is felmondta. Bár a szövetségi elnök, Gyárfás Tamás még nem reagált az eseményekre, nagy valószínűséggel megint maradásra szeretné majd bírni a kapitányt, akinek az 1961-es büntetőügyét vették most elő és támadták emiatt hevesen. Kijelenthető, hogy valakik mindenképp Kiss menesztésére törekedtek.

Bár a trieszti elfoglaltsága miatt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke még nem reagált a kapitány, Kiss váratlan és hirtelen lemondására, a szövetség közleményt adott ki. A válogatott mesterének döntése meglepő, hisz nemrég az edzők egy része közös nyilatkozatot adott ki, hogy a megtámadott kapitány mellett kiállnak. Erre most bedobat a törülközőt Kiss kapitány, bokszkifejezéssel élve.
A szövetség szeretne hitelt adni neki, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott: mindenekelőtt azért, hogy ezzel is segítse a sportág érdekeit, megteremtse a szükséges nyugalmat, hogy újfent a versenyzőkre, a feladatokra irányuljon a figyelem négy hónappal az olimpia, illetve alig több mint egy esztendővel a 2017. évi budapesti világbajnokság előtt – és hogy újfent jogos elismerésben részesüljenek mindazok, akik sokat tettek és tesznek a magyar úszósportért – olvasható a közleményben.
Tény, hogy bármi is történt 1961-ben, Kisst és társait elítélték egy erőszakos cselekedet miatt. A kapitány ezt le is ülte tisztességgel, és három év után kedvezménnyel szabadult. Azaz elméletileg a bírósági verdikt alapján megkapta a büntetését. Így 55 évvel a történtek után újra büntetni valakit azért, amiért már egyszer elítélték, nos, finoman szólva, is aggályos.
Az, hogy nem szerencsés esetleg a helyzet, hogy a válogatott kapitánya valaki egy erőszakos ítélettel a háta mögött, lehet, hogy igaz. De talán Kiss kapitány is megérdemelt egy új esélyt, mint minden elítélt, és Kissnek sikerült beilleszkednie a társadalomba szerencsére, nem is akárhogyan. Sőt elismert tagja lett nemzetünknek. Ezért őt most keresztre feszíteni nem jó dolog.
S ne felejtsük el azt sem, hogy a magyar úszósportot felkaroló és sikerágazattá tevő Zemplényi György sem volt szent, sőt. Mégis hagytuk , hogy ő legyen az úszósport elnöke.