hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, hogy gondokság kirendelését kérte egy ügyvéd a magyar állam ellen folyó perben. Lassan évek óta a bíróságot sajnos mindig más állami szervezet illetékességéről tájékoztatják, ami úgy tűnik, időhúzásról szól, hisz a felperes egy idős néni. Ilyenre nem nagyon volt még példa, hogy a beperelt állam mellé egy gondnok kijelölését kezdeményezze bárki is.  

zajfal

Évek óta nem tudja eldönteni a magyar állam, hogy melyik szervezet az illetékes egy kártérítési perben. A felperes egy idős néni, aki mivel a háza mellett halad az autópálya egy szakasza és értékesíteni kívánta azt, rá kellett döbbennie, hogy semmit sem ér az ingatlanja. Úgy tudjuk, a szakértői vélemény is azt állapítja meg, hogy az autópálya, vagy nevezzük autóútnak, az építése olyan mértékű értékcsökkentést okozott, hogy az ingatlan nem sokat ér már így, hisz naponta minimum százötvenezer autó halad el, míg anno ez napi félszáz járművet jelentett.  A per igen régóta tart, de érdekes módon úgy tűnik, komoly időhúzás történik. Legalábbis erre lehet abból következtetni, hogy az eljáró bíróságot szinte mindig arról tájékoztatja az alperes, a magyar állam, hogy most a kerületi polgármesteri hivatal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Fővárosi Önkormányzat, aztán a Nemzeti Autópálya Kezelő, és sorolhatnánk még a sort sokáig, hogy épp mely szerv az illetékes tárgyalásról tárgyalásra. Az idős néni ügyvédje éppen ezért úgy tudjuk, a perben gondnok kijelölését kért a bíróságtól, mert a magyar állam arra sem képes, hogy eldöntse, melyik szervezete az illetékes a perben.

Az ügy azért is érdekes, főként erkölcsileg, mert ugye egy állam, az ember azt hinné, példát mutat akár egy perben való viselkedésével is az állampolgárok felé. Tisztességesen, nyílt sisakkal viseli az adott per következményeit. Ha hibázik, azt elismeri, és mondjuk nem időhúzásra játszik. Nem próbálja eldugni az ügyet és a problémát, és főként nem akadályozza a bíróságok gyors munkáját.

(Fotó: illusztráció)