hirdetés

Újabb Uniós milliárdok tűntek el. Ezúttal egy szociális szövetkezet pattant meg majd 3 milliárd forinttal, amelyet elvileg Balogh Zoltán minisztériuma az EMMI felügyelt.  A szövetkezet mintegy 2600 hátrányos helyzetű munkanélkülivel kötöttek szerződést, majd amint megérkezett a pénz a foglalkoztatásukra, a szövetkezet felszívódott. Sokan a kormányhoz közeli kapcsolatokat is vélni tudnak a rejtélyes szövetkezet körül de konkrét bizonyítékokkal eddig még senki sem állt elő.

eszosz

Egy országos szociális szövetkezet 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól 2600 hátrányos helyzetű állástalan foglalkoztatására, de pár héttel azután, hogy a munkaszerződéseket aláírták, a szövetkezet illetékesei eltűntek, munka nincs, az emberek nem kapták meg a fizetésüket, és nem tudják elérni a munkaadót – tájékoztatta a sajtót Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselője, és Rónai György, a szocialisták debreceni elnöke.

Rónai György azt mondta: az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) százötven pályázó közül egyetlenként nyert egy TÁMOP-pályázaton, amelynek célja az lett volna, hogy a rászorultak visszajussanak a munka világába, és tisztességes jövedelmet kapjanak. Hozzátette: ezekből a célokból semmi sem teljesült, csak a munkaszerződéseket kötötték meg, ami a 2,6 milliárdos támogatás lehívásához kellett.

Bangóné Borbély Ildikó parlamenti képviselő arról beszélt, hogy Jászapáti önkormányzatához jelentették be a szövetkezetet, ehhez képest a szövetkezetnek nincs elérhető irodája, nincsenek alkalmazottai, mozikban, hotelekben és közterületeken íratják alá a munkaszerződéseket. Emlékeztetett, a szövetkezet bejelentésében aktív szerepet vállalt Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti volt polgármestere, míg a szövetkezet egyik igazgatósági tagja kormányzati informatikai szakértő. Hozzátette, mivel a szociális program irányító hatósága az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az ügyben kérdést intéz majd Balog Zoltán miniszterhez.