hirdetés

Frei Tamás szerint a népszerű könyvei is azt bizonyítják, hogy nincs sajtószabadság  Magyarországon. Ugyanis nagyrészt ezért is kell fiktív szereplőkkel és cselekményekkel bemutatni a magyarországi és világpolitikai történések mozgatórugóit.

 frei tamás

Az ismert tévés szerint a sajtószabadság milyenségét is mutatja, hogy ennyire a fikció szintjén kell írnia a könyveit- fogalmazott Frei Tamás, aki szerint állandó a harc az újságírók és az őket befolyásoló politikai vagy gazdasági erők között. Frei Tamás volt az, aki anno egy orosz bérgyilkossal készített egy interjút, aki azt nyilatkozta, hogy akár a magyar miniszterelnököt is kivégeznék megfelelő pénzért. Az akkori miniszterelnök épp Orbán Viktor volt. A Frei-dossziéknak pedig befellegzett egy életre, és Freinek is. Freinek ezen interjú miatt távoznia kellett az RTL-től. Nagy volt a nyomás. Arra most nem térnénk ki, hogy ki húzta csőbe az ismert tévést. De csúnyán átverték akkori segítői, talán nem véletlenül.

Évekkel korábban azt gondoltam, hogy a sajtószabadság korlátozása ugyanolyan lesz Magyarországon, mint a nyugati világban. Vagyis hogy a politika kiszáll, de nagyon erős gazdasági kontroll lesz. Most viszont azt tapasztalom, hogy ezt a gazdasági kontrollt nálunk politikai célokra is használják, politikai típusú cenzúrára – mondta Frei Tamás.