hirdetés

A Fideszes honatya szerint a kormány sajnos nem hallgatja meg a kritikákat és nem hajlandó a párbeszédre emiatt forró időszak elé nézhet Orbán Viktor és csapata. A hallgatást sosem tűrő Bencsik János képviselő igen kritikus és józan gondolkodású kormányértékelő írást jelentetett meg honlapján. A volt energetikai államtitkár, jelenlegi fideszes parlamenti képviselő 22 pontban foglalta össze észrevételeit. Bencsik az utóbbi időben a fidesz frakció fegyelmet is megszegte többször, ha nem értett egyet bizonyos szavazásokkal ő rendre nemet nyomott.

 Bencsik János

Az írás címében és bevezetőjében Bencsik a fiatalok elvándorlását nevezi az egyik legfontosabb, megoldásra váró társadalompolitikai és nemzetstratégiai kérdésnek. Szerinte a túlzott központosítás kiöli az állam testét felépítő családokból, s az azokat alkotó személyekből a felelősségvállalás érzületét, márpedig ha elfojtják az öngondoskodásra, önellátásra irányuló, alsóbb szinten szerveződő törekvéseket, akkor a magyar nemzet egészséges életösztönét zúzzuk porrá.

Aztán azt írja, hogy bár az elmúlt öt évben – a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt – a kormányzat a korábban monopolhelyzetbe került domináns tőkeérdek megregulázására tett értékelhető lépéseket, de a közteherviselés kiterjesztésével kapcsolatosan születtek olyan döntések is, amelyek az igazságosság elvének próbáját a szakmai előkészítés hiányosságai miatt nem állták ki.

Bencsik szerint megkerülhetetlen volt a közoktatás rendszerének átalakítása és a pedagóguséletpálya-modell bevezetése, de a helyi közösségek szinte teljes körű kizárása a közoktatási intézményeket érintő döntések meghozatalából szerinte akár ellenérdekeltté teheti az önkormányzatokat. És bár a kormány konszolidálta a településeket, most mégis elvonja tőlük az iparűzési adó bevételek egy részét.

Ugyan javult a gyermekeket nevelő és egyben munkát is vállaló családok anyagi helyzete, a társadalom többségének mégsem maradt más, mint a létminimum alatti jövedelmet biztosító közmunkaprogram – írja Bencsik.

A mögöttünk hagyott öt esztendőben nem fordítottunk kellő figyelmet egymás meghallgatására, véli Bencsik, szerinte nem volt rá meg a kölcsönös igény, most azonban van rá igény, és ha “a társadalom párbeszédre irányuló törekvései kikosarazásra kerülnek, akkor bizonyosan – társadalmi vonatkozásban is – forró nyár és ősz elé nézünk” –