hirdetés

Úgy tudjuk főrendőröket is fel akart robbantatni illetve megakart öletni a pletykák szerint a 90-es évek közepén a Fenyő gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantásos merénylet egyik fő vádlottja vagy annak csapata. Azt, hogy ez a maffia vezérnek tartott P.Tamás terve volt-e vagy a banda tagjainak nem tudni de a terv miatt még személyi testőröket is akartak adni a célponttá nyilvánított dandártábornok mellé. A főrendőr mellett ezen időben egy neves és közismert tévés is egy ideig attól rettegett állítólag, hogy mikor csap le rá a halálbrigád.

 portik

Bár nem most történt, de állítólag egy igen közismert főrendőrt is a levegőbe akart repíteni a Fenyő gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt vádolt P. Tamás és csapatának tagjai 1996 év végén. Hogy a szökésben lévő P.Tamásnak vagy az embereinek volt ez a terve nem tudni pontosan. Az azonban tény, hogy az akkor komoly beosztásban lévő tábornokot ért halálos fenyegetés miatt annyira féltették, hogy személyi védelmet is akartak neki adni. Hogy kapott-e testőröket a maffia célkeresztjébe került főrendőr nem tudjuk. Az azonban tény, hogy volt riadalom rendesen. Mindez érthető is volt, hisz ekkor már az olajos ügyek miatt az Energol és a Conti Car tagjai előzetesben ültek, s kivégezték Prisztás József milliárdos vállalkozót Óbudán és kapott jó pár lövést Lakatos Csaba fogathajtó is. Azaz a szökésben lévő P. vagy a bandájának tulajdonított fenyegetéseket komolyan vették a rendőrségnél. Az eset miatt P. vagy más személy ellen nem emeltek vádat és egyelőre homály fedi azt is, indítottak-e nyomozást a főrendőr fenyegetése miatt.

Úgy tudni ebben az időben egy neves és közismert tévés is rettegett P.-től és csapatától. A tévés helyzetét a pletykák szerint az akkor még hazánkban tartózkodó  Szemjon Mogiljevics, alias Szeva bácsi oldotta meg úri módon azzal, hogy elbeszélgetett P.-vel és elmagyarázta neki, hogy nem szabad ilyen csúnyaságot még csak kigondolni sem. Az eset után a tévés és a most vádlott P. ha nem is barátok, de igen jó viszonyt ápoltak.