hirdetés

Fodor beszólt Orbánnak. A Liberálisok pártelnöke szerint azzal, hogy az ország egyetlen menekült befogadását sem vállalta, Orbán szégyent hozott minden állampolgárra.

fodor gábor

Azzal, hogy hazánk egyetlen menekült befogadását sem vállalta az Unió belügyminisztereinek tegnapi tanácskozásán Orbán Viktor egyrészt szégyent hozott Magyarországra, annak minden állampolgárára, másrészt a magyar kormányfő ismét tanújelét adta annak, hogy hazánkat szívesebben látná az Európai Union kívül – írta a Liberálisok pártelnöke Fodor Gábor.

Mint írja, Orbán Viktor már tusványosi beszédében világossá tette, hogy az unió elhagyására készül. Fodor úgy látja: Orbán programjának minden egyes pontjára igaz, hogy az csakis egy unión kívüli Magyarországon valósítható meg, “legyen szó a “nemzeti nagytőkések” helyzetbe hozásáról a külföldiek rovására, az energiaszektor államosításáról, a döntően magyar tulajdonú bankrendszerről, a halálbüntetés emlegetéséről, vagy éppen a most zajló kerítésépítésről.”

A Liberálisok elkötelezettek az unió mellett, Magyarország jövője, fejlődése csakis az Európai Union belül, a jogállamiság értékrendjében képzelhető el – zárta sorait Fodor.