hirdetés

Állítólag fenyegetéseket kapott egy közvetítőn keresztül, ezért testőrökkel jár Dirk Gerkens – az RTL Klub vezérigazgatója. Minderről a Libération francia lapnak adott interjújában beszélt. Azonban azt nem tudni tett-e feljelentést az RTL vezér.

dirk 4

Dirk Gerkens, a reklámadó miatt a kormányt hevesen kritizáló RTL Klub vezére testőrökkel jár, mert egy közvetítőn keresztül fenyegetéseket kapott – derül ki abból a riportból, amit a Liberation farncia lapnak adott.
A magyarországi reklámadó bevezetésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy annak 65 százalékát az RTL köteles befizetni, miközben a reklámoknak csak 15 százalékából részesül. A törvényalkotó szerinte a TV2-t támogatta, amikor a konkurens csatorna számára egy módosítással adókönnyítést tett lehetővé.
Amikor viszont kiderült, hogy az az RTL-nek is kedvez, akkor módosították a szöveget, hogy ez utóbbinak nagyobb összeget kelljen fizetnie – közölte Gerkens.
A vezérigazgató szerint a reklámadó “óriási összeg az RTL-nek, de marginális az államnak, hiszen a köztelevíziós költségek alig 10 százalékának felel meg”. Szerinte valójában “ez kísérlet arra, hogy az RTL Klubot médiarészvényeinek alacsony árú értékesítésére késztessék”.
Megjegyezte, hogy ezt a technikát a magyar kormány már tavaly is használta, amikor a TV2 akkori tulajdonosa, a ProSieben német csatorna bejelentette eladási szándékát, a kormány azonnal jelezte, hogy reklámadót vezet be, ez pedig elijesztette a potenciális külföldi befektetőket, például a svéd Modern Times Groupot.
“Aztán a TV2-t két alkalmazottja vette meg, feltehetően strómanok. Az adó arra szolgált, hogy a csatornát biztosan barátok szerezzék meg” – tette hozzá az RTL vezérigazgatója.
A Libérationnak arra a kérdésére, miért kellett a reklámadóig várni arra, hogy az RTL “igazi híradóval” jelentkezzen, Gerkens azt válaszolta, az RTL már néhány évvel ezelőtt politikai tévéhíradót csinált, de amikor a TV2 elment bulvárosabb irányba, akkor ők is követték.
A TV2 már az RTL előtt áttette 18 órára a híradóját, ezért – mint a vezérigazgató fogalmazott – az RTL is kénytelen volt hasonló témákkal foglalkozni, bűnügyekkel és balesetekkel. “Aztán teszteltünk egy politikai híradót egy másik kábelcsatornánkon. És miután jól ment, úgy döntöttünk, hogy visszatérünk egy politikai aktualitásokat feldolgozó változathoz a fő csatornánkon is” – tette hozzá.
Gerkens megerősítette, hogy újabban testőrök kísérik, miután közvetítőkön keresztül üzeneteket kapott. Ennek ellenére nem fog engedni “sem a pénzügyi és gazdasági zsarolásnak, sem a szerkesztői függetlenséget sértő nyomásoknak”. “Nem hagyjuk magunkat kisajátítani, s a piacon maradunk mindenáron. És minden jogi utat ki fogunk meríteni, Magyarországon és külföldön is, akkor is, ha ez évekbe fog telni” – tette hozzá az RTL Klub vezetője.