hirdetés

Lakás, pénz, ruhák és értékeik nélkül maradtak azok a salgótarjáni szexmunkások, akikre egy hete csapott le a BRFK a belvárosban. A rendőrök a lakás tulajdonosát, egy 61 éves nőt őrizetbe vettek, aki ellen eljárás indult.
szexmunkaAz Esti Újság szerkesztősége azt hitte, és sokan mások is a rendőrségi beszámolók alapján, hogy a nemrég felszámolt belvárosi V. kerületi kéjlakot, ahol két fiatal lány fogadta a vendégeit, s amit egy 61 éves nő üzemeltetett, hogy a főszereplő nő egy nyugdíjas szexmunkás. A rendőrség közzétette, hogy a keresett pénz felét a lányoknak le kellett adniuk. Mindez pedig ara utalt, hogy vérbeli szakmabeli múlttal rendelkezhet az asszony. Ráadásul a hirdetéseket is a 61 éves madame adta fel. Azonban tévedtünk. Az eset után a két lány, aki egyszer szobabérlő, volt hoppon maradt. A lakásban maradt minden értéküket és a kulcsaikat is elvették tőlük, és a saját pénzük is le lett foglalva.

Így ha rövid időre is, de fedél és pénz nélkül maradtak a szexmunkások, akik a rendőrségi akció után távozhattak szabadon, igaz, kisemmizve, hisz tettük nem bűncselekmény. Az, hogy a lakás tulajdonosa a 61 éves nő a lányok által keresett pénznek a felét elkérte, hiba volt, hisz ez már bűnügy.

A kisemmizett szexmunkások ugyan visszakapják majd az értékeiket, sőt  a pénzüket is, amit lefoglaltak, de az jó pár hónap lesz még.

Ez az eset is mutatja, hogy a szexmunkások áldatlan körülmények közt ténykednek Magyarországon és ki vannak zsákmányolva. A legszomorúbb az egészben azonban az, hogy ez legfőképp felróható az államnak, hisz már réges-rég rendezhette volna a szexmunkások munkakörülményeit, ha akarta volna. Az államnak csak az volt a fontos, hogy adót fizessenek a lányok és legyenek vállalkozók. Ezt gyorsan meg is oldotta a kormányzat. Azonban a a türelmi zónák kijelölésével az önkormányzatok 99%-a a mai napig adós. A kormány pedig azzal, hogy a szexmunkásoknak lehetővé kellene tennie, hogy legalább bérlakásban, bérépületben is dolgozhassanak és űzhessék az ősi ipart. Jelenleg ez ugyanis nincs megfelelően szabályozva, és nincs rendezve. Ma, ha egy szexmunkás a saját lakásában, ami a nevére van írva űzi az ipart, az törvényes. Ha bérleményben teszi ezt, akkor az bűncselekmény, annak, aki bérbe adta nekik.

Ha meg lenne oldva ez az apró kis törvényi hézag, akkor talán a szexmunkásokat érő kizsákmányolások és bűncselekmények is ugrásszerűen csökkennének.

(Fotó: illusztráció)