hirdetés

Nem akarnak más megyéhez tartozni. A szavazásra jogosultaknak mindössze 9,7 százaléka ment el vasárnap Szentlőrincikátán a népszavazásra, ahol a megyeváltásról dönthettek. A népszavazás így érvénytelen lett, a település továbbra is Pest megyéhez fog tartozni.

szentlőrickáta

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a szentlőrinckátai népszavazás, amely arról döntött volna, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez csatlakozzon-e a Pest megyei település.

Mezeiné Kovács Margit, a település jegyzője azt mondta, hogy a szavazásra jogosult 1557 választópolgár közül 152-en adták le voksukat,ami 9,76 százalékos részvétel jelent. Az érvényességhez a részvételnek meg kellett volna haladnia az 50 százalékot, így a szavazás érvénytelen lett.

A voksolók közül 32-en támogatták, 120-an pedig ellenezték a megyeváltást, amit azért kezdeményeztek tavaly novemberben, mert a két kilométerre lévő Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez szerettek volna csatlakozni.

Nagy István, a település független polgármestere elmondta, hogy Szentlőrinckáta Pest megyei településként jelenleg a Közép-Magyarország régióhoz tartozik, ami miatt uniós forrásoktól esnek el a váltással azonban az Észak-Alföldi régióhoz kerültek volna, amelyre kedvezőbb európai uniós támogatási feltételek vonatkoznak.

A polgármester jelezte azt is, hogy a közelmúltban kapott jogértelmezés szerint azonban a váltásra csak 2019-ben kerülhetett volna sor, amikorra már megtörténik az uniós források szétosztása, így a szavazás lényegében elvesztette a tétjét.