hirdetés

Lebukott a hűtős drogkereskedő Pécsett, közel tízezer adag droggal. Mintegy százmillió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség egy pécsi lakásban – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.  A rendőrök a 25 éves gyanúsított lakásában 9,5 kilogramm amfetamingyanús anyagot és 700 gramm extasyt foglaltak le két férfitól.

drogos hűtő

A nagymenő drogkereskedő a csokik, üdítők, saláták és egyéb kaják közt tartotta a százmilliót érő kábítószert. Talán nem is sejtette, hogy a jónak tűnő drogrejtekhelye nem is olyan jó, sőt, egyenesen rossz.

A 25 éves pécsi K. Sándorral szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás: a férfit a rendőrök őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását – írták. Társát, a 32 éves siklósi K. Lajost kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A közleményben arra is kitértek, hogy a két férfi éppen adagokat állított össze, amikor elfogták őket, így sem menekülni, sem a bizonyítékot elrejteni nem volt idejük. A BMRFK munkatársai azelőtt csaptak le a bűnözőkre, hogy a kábítószer az utcára került volna – emelték ki. A rendőrség becslése szerint a kábítószer piaci értéke közel százmillió forint, de a pontos hatóanyag mennyiségének szakértői vizsgálata még folyik.