hirdetés

Titokban eltemették és végső búcsút vettek a brutálisan meggyilkolt Nancytől. Rengeteg barát és ismerős kísérte el utolsó útjára a 19 éves szexmunkást. A temetés költségét úgy tudjuk több magánszemély és civilszervezet többek közt a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete dobta össze. A rendőrség pedig miután az Esti Újság elsőként megírta, hogy a gyilkos már külföldön lehet kiadta a nemzetközi elfogatóparancsot az elkövető ellen.

nancy3

Média felhajtás nélkül, mondhatni titokban temették el a május elején brutálisan meggyilkolt fiatal szexmunkást Nancyt. A temetésen közel száz ember,főként barátok és rokonok voltak, akik elkísérték és végső búcsút vettek a 19 éves lánytól. A nehéz körülmények közt élő családnak barátok, ismerősök és civil szervezetek többek közt a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete segített a temetés költségeinek a kifizetésében.

nancy1

A rendőrség pedig miután  megírtuk, hogy a kínai  elkövető elszökhetett már kiadta a 32 éves Yao Gaopeng ellen a nemzetközi elfogatóparancsot. A nyomozók szerint ő végezhetett a 19 éves, Akácfa utcai szexmunkással. A rendőrség a fotójával körözi a kínai férfit.

nancy gyilkos

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanújával nyomozott ismeretlen tettes ellen. A nyomozók az adatgyűjtés és a tanúk felkutatása, valamint a nemzetközi együttműködés eredményeként arra jutottak, hogy az elkövető a 32 éves kínai állampolgár, Yao Gaopeng lehet.

A gyanú szerint a férfi ölhette meg a fiatal lányt, majd elhagyta Magyarország területét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság előterjesztésére a Budai Központi Kerületi Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen.