hirdetés

Fiatal lányokból álló táblagépelvételre szakosodott rablóbandát dugtak dutyiba. A 16 és 14 éves fiatalokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérletével gyanúsítja.

bilincsbe vert tini lányok

A nem hétköznapi rablótámadás a lányok részéről még a hét elején történt. Egy Váci úti bevásárlóközpont parkolójában három 16 és 14 éves lány megfenyegetett és bántalmazott egy fiatalkorú hölgyet. A támadók megpróbálták a fiatal lány táblagépét elvenni, amely a sértett ellenállásának eredményeként meghiúsult. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett, amelynek ellátására a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A kiérkező rendőrök a helyszín közelében két főt, majd később harmadik társukat is elfogták. A gyanúsítottakat kihallgatásukat követően a nyomozók őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte a lányok előzetes letartóztatását.

Sajnos a jelenség aggasztó és elkeserítő, hogy ilyen fiatalok tévednek a bűn útjára. A statisztikák a rendszerváltás óta rohamosan romlanak, egyre több a fiatal bűnelkövető. Ráadásul már nem sok helyen és városban van ifjúságvédelmi osztálya a rendőrségnek. Ráadásul az orrgazdák is egyre szívesebben foglalkoztatnak tiniket, akik nehezebben és nem olyan mértékben büntethetőek.