hirdetés

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását. Az igazgatóra több volt intézetis tett terhelő vallomást. A gyermekek szexuális zaklatása hosszú évek óta folyt az intézményben állítólag.
bixskei-igazgato-bilincsbenA bírósági közlemény szerint fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye az elkövetett cselekmények jelentős tárgyi súlya, súlyos törvényi fenyegetettsége, továbbá halmazati jellege miatt. Konkrét gyanúja is felmerült annak, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a gyanúsított meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Megjegyezték, hogy a törvény kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását teszi lehetővé ebben az ügyben. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett a szabadlábra helyezés érdekében. A bírói döntés indoklásban az áll, a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy két, a cselekmény kezdetekor 14. életévét be nem töltött, a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúval több alkalommal – az egyik esetben mintegy 6 éven keresztül – hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt folytatott. Egy további, 14. életévét be nem töltött kiskorút pedig megpróbált erre rábírni. További két esetben mint a gyermekotthon igazgatója az intézetben nevelt, 18. életévét be nem töltött sértettekkel – egy esetben mintegy 5 éven keresztül – szexuális cselekményt folytatott, feladatából eredő kötelezettségét súlyosan megszegve, veszélyeztetve a kiskorú erkölcsi, érzelmi fejlődését.

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hétfő reggel kezdeményezte a gyermekotthon igazgatójának előzetes letartóztatását, miután a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság múlt pénteken őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Az RTL Klub október elején az esti Híradójában, majd a Házon kívül című műsorban a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában azt mondta, az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A tárca emellett emlékeztetett arra, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.