hirdetés

Alig több mint egy hónap alatt felmondott 450 tanár és a legtöbbjük Budapesten. Az elmúlt egy évben pedig 4835 pedagógus távozott. Nem tudni, hogy folytatódnak-e a felmondások és milyen ütemben, de lesz baj az oktatásban aminek a levét legfőképp a diákok isszák majd meg. A kormány célja az oktatás területén egyelőre rejtély, de az biztos a régi mentalitású tanárokra nincs szükség, mert biztos liberálisak. Az viszont tény, hogy egyre kevesebb diák tud szöveget értelmezni amióta megy a kormány és a pedagógusok közti vita.

Június elseje óta legalább 455 pedagógus szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát lemondással vagy közös megegyezéssel az állami iskolákban – írja a Népszava a tankerületi központok adataira hivatkozva. A több mint 450 pedagógus távozása bő másfél hónap alatt, azaz június 1-je és július 20-a között nem kevés, de egyelőre úgy tűnik, hogy kifejezetten a törvény miatti nagyobb felmondási hullám nem kezdődött meg az iskolákban egyelőre.

Szomorú tény, de az adatokból az is látszik, hogy főleg a budapesti tankerületekben voltak nagyobb számban távozó pedagógusok a vizsgált időszakban:

a Közép-Pesti Tankerületi Központban 40
az Észak-Pesti Tankerületi Központban 28,
a Dél-Budai Tankerületi Központban 19,
a Közép-Budai Tankerületi Központban 17 pedagógus szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát június 1-jétől július 20-áig.

Az biztos, hogy a kormányzat elérte részben a célját és az amúgy liberálisnak tartott budapesti iskolákból azért szép számmal űzött el tanárokat, így szép lassan az oktatás területén is majd a saját embereik kaphatnak állást és így majd a diákok azt fogják tanulni, amit kell. Hozunk majd Erdélyből minden honnan tanárt vagy valakit, aki egy gyorstalpaló megszerzésével, bízzunk benne elég lesz egy OKJ-s vizsga, és tanár lehet. Nem kell ide elhivatottság, és tudás átadás, abból csak baj lesz, meg még a gyerekek tudást is kapnának. Így a diákok a gyorsan megszerzett oktatással felvetett saját nevelés pedagógusok révén, irányítva is lesznek majd, és jó magyar nem gondolkodó, nem tüntető emberek lesznek, hanem hűséges szavazók. S eszükbe sem jutnak majd olyan gondolatok, hogy elfogadják azt, ha valaki az LMBTQ tagja, vagy más a gondolkodása.

A felmondások számát nézve az is indokolhatja az elmaradt tömeges felmondásokat, mert a pedagógusok közül többen kivárnak szeptemberig, ugyanis ekkor lesz lehetőségük arra, hogy csekély végkielégítéssel távozhassanak.

A Népszava emlékeztet: a 2022/2023-as tanévre vonatkozó adatokat a Civil Közoktatási Platform kérte ki közérdekű adatigényléssel az Oktatási Hivataltól, miszerint a június 15-én zárult tanév során 4835 pedagógus jogviszonya szűnt meg összesen.