hirdetés

Szépen állunk. Már ellenzéki politikus ver ellenzéki politikust Gyálon a DK választási eseményén. Állítólag Dobrev Klára az incidenskor még nem volt a helyszínen. Még a mentőket is ki kellett hívni.

 

Az ellenzéki adok-kapokban Fricsovszky-Tóth Péter, az ellenzéki összefogás vecsési jelöltje verekedett össze Hegymegi Istvánnal, a DK gyáli önkormányzati képviselőjével Dobrev Klára vasárnapi fórumán. A verekedést szóváltás és köpködés előzte meg a régóta rossz viszonyt ápoló két ellenzéki politikus között.

Volt itt szóváltás, köpködés és végül verekedés, amelynek során Hegymegi István úgy fejbe verte az ellenzéki közös jelöltet , hogy mentőt is kellett hívni. Fricsovszky Tóth Péter az események ellenére részt vett a DK-s fórumon Dobrev Klárával, majd kórházba ment.

A vecsési központú választókerületben az ellenzéki pártok jelöltjeként induló Fricsovszky-Tóth Péternek – aki jelezte, megválasztása esetén a Jobbik frakciójában szeretne politizálni – értesüléseink szerint már korábban is konfliktusokkal terhelt volt a viszonya a gyáli DK-s politikussal.

Az ellenzéki perpatvar után a Dk az alábbi közleményt adta ki.

A Demokratikus Koalíció Hegymegi István ellen már hetekkel ezelőtt elindította a hivatalos kizárási eljárást, mely folyamat végén ki fogjuk zárni a pártból. Addig is fel van függesztve a párttagsága.

( cs)