hirdetés

Stadlert kiengedték egy eljárásjogi hiba miatt. Elfeledkeztek kérni a 420 milliós ügye miatt az újabb kényszerintézkedést ellene. Azonban úgy tűnik, nem először, és lehet, hogy nem is utoljára volt sitten az egykoron szebb napokat látott vállalkozó. Akasztó géniusza ellen jelenleg is folyik eljárás.

stadler_jozsef

Szombat hajnali négy órakor egy ismerőse autóján hagyta el a nagyfai börtönt Stadler József. Az akasztói vállalkozót, milliárdost, egykori pásztort 2011 novemberében egy százmilliós csalás miatt ítélték el 4 év 10 hónapra. Még abban az évben karácsony előtt be kellett vonulnia a börtönbe.

Stadler József első szabad útja Akasztóra vezetett, ahol 1994-ben stadiont épített és abban első osztályú futballklubot működtetett. Az arénában azóta csak a fák nőnek, próbálják eladni, de nem sikerül. A vállalkozó szemmel láthatóan jobb bőrben van, mint börtönévei alatt.

Végre szabad levegőt szívhatok. Persze hogy jobban érzem magam, a madár is jobban érzi magát, ha kiengedik a kalitkából – mondta a szabadulása utáni első nyilatkozatában a vállalkozó.

2014-ben Stadler annyira lebetegedett, hogy még a börtönből is kiengedték arra az időre, hogy megváltsa sírhelyét. Hasnyálmirigy-problémái miatt többször is megoperálták, végül felépült.

Időközben 2011-es büntetésén felül 2014-ben újabb két év tíz hónapot kapott. Emellett egy újabb eljárás is indult ellene egy 420 milliós adócsalás miatt.

Úgy tudni, Stadlernek az a volt megyei kapitány volt a védőügyvédje, aki nemrég autóbalesetben meghalt.