hirdetés

A terrorveszély miatt járőröző katonai rendészek fékeztek meg egy késsel hadonászó férfit a budai Várban. Az ámokfutó a turisták által is kedvelt Mátyás-templom mellett hadonászott. A férfi ellen, úgy tudjuk, eljárást indított a rendőrség, azt azonban nem tudni, hogy őrizetbe vették-e.
katonai-rendesz-illusztracioÁmokfutó késes hadonászót fogtak a katonai rendészek a Várban. A férfi, aki feltehetőleg valamiféle pillanatnyi rövidzárlat miatt tette, amit tett, a zsúfolt Mátyás-templomnál vette elő a kését.
A minisztérium közleménye szerint a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ  járőröző rendészeit a járókelők értesítették. A katonai rendészek a férfit lefogták, elvették a kését és értesítették a rendőrséget, majd a férfit további intézkedésre átadták a hatóságoknak.

A Magyar Honvédség tavaly ősz óta van jelen fokozott mértékben katonai rendész járőrökkel az ország különböző közterületein. Már több alkalommal léptek közbe az állampolgárok védelmében – írta a HM.

Azt nem tudni, hogy a késes férfit őrizetbe vette-e a rendőrség, az azonban biztos, hogy eljárást indítottak ellene.

(Fotó: illusztráció)