Elfeledett milliárdok
2014-07-18 00:50
Pintér Sándor milliárdokat felejtett ki vagyonnyilatkozataiból – írja a Magyar Narancs. A liberális hetilap szerint a pénz jelentős része a Civil Biztonsági Szolgálat eladásából jöhetett össze.
Pintér még 2010-ben, a kormányváltás előtt adott túl a vállalkozáson, az ebből befolyó jövedelmet azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. A nyilatkozatokból csak annyi derül ki, hogy a miniszter cégeladásból származó követelése évről-évre csökken, míg 2010 júniusában 1,84 milliárd, idén januárban már csak 500 millió forint volt. A lap egy másik érdekességre is rámutat: Pintér 2010-ben a néhány hónappal korábban létrehozott Prostasia Zrt.-nek értékesítette cégét, a vételárat pedig részletekben kapta/kapja meg. Azonban amennyiben a cég nem tudja fizetni a részletet, akkor a Civil Biztonsági Szolgálat visszaszáll Pintérre. A lap megjegyzi, hogy az utolsó félmilliárdos összeg még mindig a levegőben lóg. A CBSZ közben meglehetősen megszedte magát, a kormányváltást követően számtalan állami megrendelést kapott, 2013 végére 16 milliárdos árbevételt ért el.