hirdetés

Érvénytelen lett a népszavazás, kevesen mentek el szavazni. Úgy tűnik, a törvények, a jogszabályok és a nép véleménye is le van ejtve. A népszavazásnak a részvételi aránytól függetlenül mindenképpen lesz közjogi következménye – közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Kósa Lajos.

kosa-lajosÚgy tűnik, teljesen mindegy, mit mond a nép, meg hogy érvénytelen lett a népszavazás, a Fidesz így is úgy is véghez viszi azt, amit a fejébe vett migrán ügyben. Így talán kijelenthetjük, hogy teljesen felesleges és komoly pénzkidobás volt ez a szavazósdi.

Kósa Lajos – aki feleségével és két lányával érkezett a voksolásra – nem a részvételt nevezte döntőnek, hanem azt, hogy a nemek vagy igenek lesznek-e többségben.

Ha a nemek győznek, akkor a parlament jogalkotásba kezd, amivel megakadályozza, hogy „illegális, kötelező betelepítési kvóta legyen Magyarországon” – közölte.

Ez lehet Alaptörvény-módosítás, törvénymódosítás, sarkalatos törvény, sima feles törvény, országgyűlési határozat vagy kötelező mandátum adása a kormánynak – részletezte a közjogi lehetőségeket Kósa Lajos.
Ha az igenek lesznek többségben, akkor pedig lemond a kormány és a Fidesz-frakció – tette hozzá a frakcióvezető, megjegyezve, hogy ebben az esetben előrehozott választásokat kell kiírni.

(Megjegyeznénk, hogy úriember tutira nem fogad – a szerk. véleménye. )

Kósa Lajos biztatónak nevezte a 11 órás választási részvételi arányokat, amely szerinte „lépést tart”, csupán egy-két százalékkal marad el a korábbi szociális népszavazás adataitól.

Ennek ellenére a népszavazásra kevesen mentek el, a szavazók alig több mint 40%-a. A törvények értelmében így a népszavazás eredménytelen lett, ami komoly kudarc a Fidesznek és a kormánynak.