hirdetés

Kaleta Gábort megfosztották nagyköveti címétől, írja az Index, bár a külügyminisztérumtól erről semmilyen információt nem kaptak. A Magyar Hang szerint 300 ezer tételnyi “kifogásolt tartalom” volt Kaleta hivatali gépén, ami miatt távoznia kellett idő előtt.

 

Állítólag teljes titokban hozták Magyarországra tavaly tavasszal Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe – írja vasárnapi cikkében forrásaira hivatkozva az Index, hozzátéve, hogy Kaletát akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották.

Az Index azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ hozta haza Kaletát, de a TEK ezt közleményben cáfolta.

A Magyar Hang vasárnap esti cikkében újabb értesüléseket közölt, azt írják, Kaleta hivatali gépén 300 ezer tételnyi kifogásolt tartalom, vagyis gyermekekről készült pornográf fotó volt.

Az Index a Külgazdasági-és Külügyminisztériumál rákérdezett a dologra, ezt a választ kapták: „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette. Így további információval nem tudunk szolgálni.”

Kaleta leváltását a minisztérium akkor nem kommunikálta, a gyors távozására utalhat az, hogy május közepén még nagyban keresték az utódját.

Kaleta Gábor 2001 óta dolgozott a Külügyminisztériumba, előbb az Amerikai, majd a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon dolgozott, utána lett limai nagykövet – idézi fel az Index.

Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e folytatása a Kaleta-ügynek. Azaz várjuk az Ő megszólalását is az igen kemény hírekre, hogy azokat megerősítse vagy épp megcáfolja. Mi bízunk Kaleta ártatlanságában és abban, hogy bizonyítani tudja a vádak, hírek teljesen alaptalanok.

Az mondjuk teljességgel érthetetlen, hogyha valamilyen ügybe keveredett a perui ex diplomata, akkor azt miért nem ismeri el senki ? Miért kell tagadni ? Vagy épp a Külügy miért nem áll ki és közli a leváltás pontos indokát és azt, hogy teljes mértékben kiállnak a hirtelen leváltott diplomata mellett ? Ez sokkal emberibb lenne és fel sem merülne a mutyi, a sunnyogás .