Egy seregnek való fegyvert akart becsempészni a szerencsétlen albán
2023-05-22 23:51
Kisebb katonai századnak is elegendő gépfegyvert, karabélyokat és pisztolyokat akart becsempészni Magyarországra egy albán férfi. Azt, hogy a fegyvercsempész kinek a megbízásából és hova akarta leszállítani a kisebb seregnek való ellátmányt nem tudni. Az biztos a NAV és a magyar rendőrök egy komoly bűncslekeméenyt előztek így meg.
17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás a férfival szemben.
Úgy tudjuk a jugoszláv hadsereg és fegyveres börtönőrök használnak olyan fegyvereket, amilyeneket most megpróbált a szerencsétlen albán sofőr behozni az Eu-területére. Az ügy érdekessége, hogy anno a 2002-es véri móri brutális bankrablás során is olyan gépkarabélyt használtak és öten meg 8-embert, mint amit most találtak a röszkei szemfüles nyomozók.
A megalapozott gyanú szerint a férfi csütörtök reggel 8 óra előtt jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen, az általa vezetett kocsival. Az őt és járművét ellenőrző pénzügyőröknek gyanús lett az autó elhúzható ajtaja. A tételes átvizsgálás során az ajtó műanyag borítása mögött a pénzügyőrök 17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint 15 tölténytárat és 10 lőszert találtak.
Az ügyészség a szökés-elrejtőzés és a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt.
Az Esti Újság úgy tudja a rendőrség vizsgálja, hogy a csempész kinek és hova akarta vinnie a fegyverarzenált, amelyeket minden bizonnyal bűncselekmények elkövetéséhez vagy bérgyilkosságokhoz rendeltek meg.