hirdetés

Úgy tűnik megússza a börtönt az a gyanúsított férfi, aki január 12-én halálosan megsebesítette a XI.kerületi körzeti megbízottat Baumann Pétert. A súlyos drog függő férfi már nincs előzetes letartóztatásban hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) van,  és kényszergyógykezelés alatt áll.

 

Sz. Szilárd május 10-ig volt letartóztatásban, és bírósági határozat alapján vizsgálták az elmeállapotát, ami után az ügyészség végül a letartóztatás megszűntetésére és előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére tett javaslatot. Ennek az indítványnak a bíróság helyt adott, és az elsőfokú tárgyalás előkészítésén születő határozatig, de legkésőbb 2023. november 10-ig el is rendelte az előzetes kényszergyógykezelést.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a férfi továbbra is személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

Azaz a fiatal rendőrt hallra sebző gyanúsított feltehetőleg nem beszámítható, vagyis felmenthetik a gyilkosság vádja alól, és nem kell börtönbe vonulnia, de a tényleges kényszergyógykezelését elrendelhetik. Azt, hogy ez a a tényleges kényszergyógykezelés meddig tart, azt majd az orvosok dönthetik el.

Mint ismeretes Sz.Szilárd 2023. január 12-én egy Fehérvári úti társasházban kezdett tombolni, állítása szerint mindenhol „démonokat” látott. Kalapáccsal betört egy 80 éves, amputált lábú asszony lakásába, ahonnan a rendőrök kivitték. A kést egyikük, Baumann Péter főtörzsőrmester vette el tőle, pár másodperccel később azonban váratlanul kialudt a fény a lépcsőházban. Ekkor Sz. Szilárd azonnal rátámadt a rendőrre, elvette tőle és kétszer szíven szúrta a késsel a fiatal és tehetséges rendőrt, majd a sötétben hadonászva megvágta a két másik rendőrt is. Bár először panasszal élt a gyanúsítás ellen, később beismerő vallomást tett a férfi.