hirdetés

Ismét akcióztak a Ligetvédők, és egyelőre sikeresen megakadályozták több fa átültetését, amit a sportpályák építése miatt végeztek volna a szakemberek. Tény, hogy lassan már az egész Liget körbe van kerítve, így is kizárván a nyilvánosságot, nehogy bárki is lássa mi és mikor történik az építési területen. A fák átültetését azonban így is kiszúrták a Ligetvédők.
újabb ligetakcióA Városliget parkfelületének megújításának részeként sportpályákat építenének a Liget Ajtósi Dürer sor felőli végénél. Ehhez azonban fákat kell kivágni és átültetni a területen. A Ligetvédők egy csoportja a csütörtök reggel bemászott az elkordonozott építési területre, a tiltakozók odarögzítették magukat a faátültető géphez, hogy megakadályozzák a munkálatokat.

A helyszínen tiltakozó civilek szerint tizenhárom fát ültetnének át a nap folyamán, ebből kettőt már reggel sikerült is. Az egyik aktivista elmondása szerint azonban olyan ügyesen rögzítették magukat a géphez a Ligetvédők, hogy nem lesz egyszerű őket leszedni onnan. Ugyanis egy vascsőbe dugták bele a kezüket, és úgy ölelték át a gépet. Ezért az elmesélő szerint nem tudják levágni a vascsövet róluk úgy, hogy az ne legyen balesetveszélyes. Egy másik helyszínen tartózkodó civil szerint az lehet a megoldás, hogy a gépnek egy alkatrészét szerelik le, amelyhez rögzítették magukat, ez viszont időigényes. A faátültető gépre felmászó aktivisták között található a ligetvédők két ismert alakja, Komáromy Gergő, aki a Szabadság téri szovjet emlékművet dobta meg festékkel, illetve Antal Nikoletta Henrietta, aki a tavaszi tüntetések idején az EU-zászlót kitűzte a Magyar Rádióra.

A ligetvédők közül később valaki bemászott, hogy takarót vigyen a hidegben a faátültetőgépen ülő civileknek. Ezt a rendőrök először meg próbálták akadályozni, de végül engedték.