hirdetés

Elindult a DK és Dobrev Klára igencsak előrehozott választási kampánya. A szépen felújított Pestszentimrei Gyermekorvosi Szakrendelő átadása ugyanis legfőképp a DK miniszterelnök jelöltjéről szólt és arról, hogy az átkos kommunista rezsim vezetőinek unokája miért is jobb országot vezető személy mint bárki más. Na jó, a Fogtündér hiánya is szóba került.

 

Bár a rendelő átadóján Szaniszló Sándor polgármester és Ferencz István alpolgármester mellett ott volt Kunhalmi Ágnes az MSZP országgyűlési képviselője, és Dobrev Klára az Európai Parlament alelnöke, a DK miniszterelnök-jelöltje is, az esemény pedig egy ponton inkább szólt arról, miért lenne jó Dobrev miniszterelnöknek, mint a felújított rendelőről.

Miután Dobrev megállapította, hogy a most átadott fogorvosi gyerekrendelőből csak a fogtündér hiányzik, arról kezdett beszélni, hogy „a magyar egészségügy drámája, hogy fájóan hiányoznak az orvosok, háziorvosok, szakápolók, szakdolgozók az egészségügyi rendszerből”. Ennek Dobrev Klára szerint az egyik oka, hogy nagyon sokan elmentek külföldre, azok pedig, akik itthon maradtak, pályát váltottak.
„Az, ami az egészségügyben zajlik ma Magyarországon, ami az elmúlt tíz évben zajlott, totális kivéreztetése az egészségügyi szektornak” – mondta.

Hozzátette, hogy a DK miniszterelnök-jelöltjeként az egyik legfontosabb feladata, hogy „az elkövetkezendő években visszahívják az orvosokat, az ápolókat, szakdolgozókat, háziorvosokat, hiszen jelenleg közel 9000 szakdolgozó és szakápoló, több mint 500 háziorvos és több mint 3000 orvos hiányzik az ágazatból”.

Dobrev beszélt arról is, hogy egészen a koronavírus-járvány elejéig ez a kormány, semmit nem csinált azért, hogy egy kicsit jobb legyen az egészségügyi dolgozóknak.

„Orbán Viktor gyakorlatilag semmit nem költött erre, éppen a járvány alatt kapkodva, össze-vissza próbálta menteni a menthetőt, de még így is egy olyan törvényt sikerült keresztül erőszakolnia a fideszesen többségen a parlamenten, aminek következtében négyezerrel kevesebben dolgoznak ma az egészségügyben, mint korábban”, mondta.

Dobrev után Szaniszló részletezte, mennyire sokat szenvedtek az önkormányzati elvonásoktól, és arról is beszélt, miért nem áll meg a kormány azon narratívája, miszerint a baloldal oltásellenes. A DK-s polgármester szerint megtisztelő, hogy a DK miniszterelnök-jelöltje részt vett a rendelő átadóján, a jövőben is sok dolguk lesz együtt, hiszen a XVIII. kerületnek jócskán vannak lemaradásai,

Szaniszló szerint ezért is „van szükség egy olyan miniszterelnök-jelöltre, aki majd az ország élén odafigyel arra, hogy a leszakadt régiók is fejlődhessenek”. Ők éppen ezért ebben a hitben fognak azért dolgozni, hogy Dobrev Klára legyen a miniszterelnök.
Rákérdeztünk a pártnál, mi indokolta, hogy egy kerület felújított szakrendelő átadásán részt vegyen a DK miniszterelnök-jelöltje, és érdeklődtünk arról is, mostantól várható-e, hogy Dobrev Klára hasonló jelentőségű eseményeken kampányol majd, amire a DK sajtóosztálya azt válaszolta, hogy Dobrev a polgármester meghívásának tett eleget, méghozzá az Európai Parlament alelnökeként.

Az, hogy a pártok olyan politikust is szerepeltetnek egy-egy átadón, aki csak érintőlegesen kapcsolódik a témához vagy a körzethez, nem DK-sajátosság. A 2018-as önkormányzati választások előtt két fideszes politikus – Hollik István és Szentgyörgyvölgyi Péter – kellett egy szoptatópad átadásához. Ugyanebben az időszakban, teljesen váratlanul Orbán Viktor ügyvédje lépett ki a fényre, és tolt világbajnok kampányt. Bajkai István migránsozás vagy más alufóliasisakos narratíva helyett egy sokkal klasszikusabb taktikát követett: ott volt mindenhol, ahol ott lehetett lenni.

( TÁL )