hirdetés

Mélységes mély, elkeseredett gyászban van a 8 éves Adrienn családja. A sólyi  kislányt brutális kegyetlenséggel megölték, a holttestén, amikor megtalálták, nem volt ruha, keze hátra voltak kötözve, nyakában pedig egy hurok volt.

sólyi gyerekgyilkosságA 8 éves Adrienn brutális gyilkosság áldozata lett. A kislány korábbi óvónője szerint a feltételezett gyilkos, a 15 éves Ferenc rendkívül problémás gyerek volt már az óvodában is. Adriennt annak bátyja révén ismerhette.

 

Adrienn szokás szerint kint, a ház előtt rollerezett a barátnőivel, de eddig még sosem mentek el. Az apja épp bent voltam, fürdött.

Amikor nem volt sehol, azonnal szóltam a rendőröknek, de már csak a holttestét találták meg. Nem ismertem a gyilkosát, egy fiatal fiút emlegetnek. Azt mondták, már el is kapták nem sokkal a bejelentés után, még az este folyamán – mondta az apa, akit a rendőrök a párjával és 14 éves fiával együtt már kihallgattak.