hirdetés

Komoly botránnyal, színjátékkal folytatódott a hírhedt és tragikus körülmények közt meghalt agárdi fényevős kisfiú pere. Az egyik vádlottat, aki a kisfiú nagymamája volt, majdnem rendőrök vezették elő. A vádlott család minden ügyvédet kirúgott és leváltott. Majd a fehérvári bíróság is kapott egy vádaskodást, hogy a jegyzőkönyvekben nem az van írva, amit a negyedrendű vádlott mondott. A tragikomédia érthető, hisz a bíróság márciusban 22-én ítéletet hoz a halálra éheztetett kisfiú ügyében, ahol a család tagjai egészen bizonyosan el lesznek marasztalva.

fényevő-kricskovics

Tiszta cirkusz az agárdi kisfiú halálra éheztetésének a pere már így az ítélethez közeledvén. Mindez persze érthető, hisz a vádlottak közt ott van a kisfiú apja, anyja, nagyapja, nagyanyja a háziorvos és egy természetgyógyász mellett. Nos, a családtagok felelőssége aligha kétséges, hogy megáll. Az is biztos, hogy komoly ítélet várható, amit legfőképp a család szeretne elkerülni.

Elképzelhető, hogy emiatt nem jelent meg az egyik tárgyaláson az egyik vádlott rokon, akit rendőrséggel akart előállíttatni a fehérvári bíróság. Ez azonban elmaradt, mert elmentek a vádlottért a rokonok. Persze ezután a tragikomédia is folytatódott, hisz a betegnek mondott vádlott leváltotta az ügyvédjét, kirúgta, mondván, ő mondta azt, hogy maradjon otthon és mondja azt, hogy ő beteg. Nos, ezután az ügyvéd is felmondott a vádlottnak.

Persze itt még nem volt vége a per cifra hangulatú és tragikomikus jelenetekkel tűzdelt részének. A tárgyalást így elölről kezdték az agárdi kisfiú halálának perében, új ügyvédekkel, azonban a bíróság már megjelölte, hogy március 22-én ítéletet hoz az ügyben. Azonban az új ügyvéddel indított tárgyalás sem kezdődött jól. A IV. rendű vádlott ugyanis megkérdőjelezte a bíróság objektív és tisztességes eljárást, hisz közölte, hogy a jegyzőkönyvekben nem az van, amit ő mondott.

Úgy tűnik, a meghalt kisfiú vádlott családja nagyon nem akarja az ítélethozatalt, s úgy tűnik,mindent meg is tettek ezért. Mindez érthető, hisz a család négy tagja egészen biztosan valamiféle büntetést fog kapni, hisz gyermekük, unokájuk meghalt. Ebben pedig közreműködtek, hisz nem kapott enni a kisfiú, ami végül a halálhoz vezetett. Némi jó hír lehet a vádlott szülőknek, hogy a Székesfehérvári Bíróság aligha fogja megállapítani a különös kegyetlenséggel elkövetett 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szándékos emberölést, ami súlyos évekkel kevesebb büntetést jelent.

Az ügyben eddig a vádlott természetgyógyász és a háziorvos felelőssége nem igazán lett bizonyítva. Nem is tudták, hogy a kisfiú mit kap enni és hogy, milyen rendszerességgel. A természetgyógyásznak ugyan gyanús volt, hogy a kisfiú mintha születési rendellenességben szenvedne, de ezt neki senki nem mondta soha. A háziorvost pedig a szülők egyszerűen kizárták a gyermek életéből, pont onnantól kezdve, amikor már látni lehetett, hogy a kisgyermek súlyos betegségben szenved. Így nem igazán lenne életszerű, ha a természetgyógyászt és a háziorvost elmarasztalnák, hogy a kisfiú halálában ténykedésük lett volna. Az azonban elképzelhető, hogy valamiféle mulasztást követtek el.

Az Esti Újság úgy tudja a kisgyermek olyan rendellenességben szenvedett, amely általában vérfertőzéseknél, rokoni kapcsolatoknál jöhet elő. Így nem kizárt, hogy a gyógyíthatatlan kisfiú halálát így akarhatták esetleg végső elkeseredésükben valakik felgyorsítani. De lehet, hogy csak a nagy bánat miatt vesztették el az érintettek a normakontrolljukat és a realitás érzéküket s emiatt kellett meghalnia az agárdi  kisfiúnak.

A másfél éves gyermek 2013 áprilisában halt meg Agárdon, ahol hónapokon át alig adtak neki enni és inni. A környékbeliek szerint a szülők azért nem etették a gyermeküket, mert elvakult „fényevők” voltak, hitük szerint minimális táplálékkal is lehetséges életben maradni. Az apa és az anya előbb előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben volt. A Fejér Megyei Főügyészség 2014 decemberében a kisfiú halála miatt lefolytatott nyomozás eredményeként vádat emelt hat ember ellen. A szülők és a nagyszülők, valamint a természetgyógyász ellen különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt fegyházbüntetésre nyújtottak be indítványt a Székesfehérvári Törvényszékhez. A házi gyermekorvosra foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt felfüggesztett börtönbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványoztak.