Botrány: az NVSZ piásan vezető igazgatója visszakerült a testülethez
2014-12-10 08:30
A piásan vezető és lemondott főigazgató-helyettest suttyomban vissza vette a Nemzeti Védelmi Szolgálat a közmunkásokat foglalkoztató vízügyi főosztályról, ahova helyezte a belügyminiszter. Zsombók György dandártábornok állítólag tanácsadóként működik tovább. Mindez azért fura, mert így a Belügyminisztérium azt mutatja, hogy itt kérem minden következmények nélkül maradhat. Mindenkit kimosunk a trutyiból. Ráadásul az NVSZ egyfajta titkosszolgálat szervezet, amely így zsarolhatóvá vált.
Mint ismeretes Zsombók György a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettese, az NVSZ Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóság igazgatója volt, amikor ittasan vezetett és egy közlekedési igazoltatás során lebukott. Zsombók annyira részeg volt, hogy ki sem tudott szállni az autójából és a beszéd is nehezen ment neki. Így kénytelen volt lemondani és a belügy gyorsan át is helyezte a közmunkáért felelős vízügyi osztályára de ezen vizes karrier nem tartott sokáig,mert Zsombók visszakerült az NVSZ- hez, igaz csellel, némi praktikával és sunyiban. Zsombók ugyanis tanácsadó lett. Hogy civilként vagy esetleg hivatásosként azt nem tudni.
Mindenesetre a belügy ezen húzása igen aggasztó. Egyrészt ezzel azt mutatja Pintér Sándor, hogy a testületben mindent meg lehet tenni, mindenki felett állnak az ő szeretett emberei és náluk minden következmények nélkül marad, legalábbis azoknál, akik az ő hűséges csatlósai. Tette volna meg ezt egy kis rendőr. Kíváncsian várnánk, hogy lehetne-e tanácsadó. Másrészt ezen Zsombók-ügy azért is aggasztó,mert a kvázi titkosszolgálati szerv így negatív példát mutat, és nem kicsit lett zsarolható.
Zsombók tábornokot augusztus elején ittas vezetésen érték tetten a III. kerületi kapitányság járőrei. A védelmi szolgálat második embere azt mondta: két sört ivott, majd közel két órával később meghozta élete legrosszabb döntését, mert meg volt győződve arról, hogy a szervezete már feldolgozta az alkoholt. Zsombok György a lemondásáról azt mondta: vállalnia kellett a következményeket.