hirdetés

A szentestét és az új esztendőt is börtönben ünnepelheti csak a brókerbotrány főszereplője. Meghosszabbították ugyanis Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását. A szebb napokat látott Győri ETO futballklub tulajdonosa 9 hónapja van a rácsok mögött. Tarsoly feleségét azonban szabadon engedték.

Tarsoly

A Budai Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak előzetes letartóztatását, T.-né R. Erika előzetes letartóztatását pedig megszüntette, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen nagy kárt okozó bűnszervezetben elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság hosszabbítsa meg T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye miatt, T.-né R. Erika előzetes letartóztatását pedig szüntesse meg, és rendelje el házi őrizetét.

A bíróság a 2015. március 26-tól 2015. március 29-ig házi őrizetben, azóta előzetes letartóztatásban lévő T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak előzetes letartóztatását meghosszabbította az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. március 29-ig.

T.-né R. Erika gyanúsított vonatkozásában a Fővárosi Főügyészség házi őrizet elrendelésére irányuló indítványát a bíróság elutasította, és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el – fogalmaztak.

Indokolásában a bíróság rámutatott arra, hogy a gyanúsítottak kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményekkel gyanúsíthatóak megalapozottan, amelyeket hosszabb időn keresztül összehangoltan, szervezetten valósítottak meg. Figyelemmel erre, valamint a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés nagyságára, T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak szökésének, elrejtőzésének veszélye továbbra is fennáll.

A bíróság hangsúlyozta azt is, hogy T. Csaba István és M. Zsolt gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetése során magasabb szintű konspirációra törekedtek, amellyel meg tudták akadályozni a bűncselekmény felderítését, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban kihallgatandó emberek befolyásolásával meghiúsítanák a bizonyítási eljárást. T.-né R. Erika személyi és családi körülményeire, továbbá az eljárás során tanúsított magatartására tekintettel a bíróság megállapította, hogy vele szemben a lakhelyelhagyási tilalommal biztosíthatóak az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok – olvasható a közleményben.