hirdetés

Fordulat a Biszku perben. Életfogytiglani szabadságvesztést kért ugyanis az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 94 éves Biszku Bélára, aki a kommunista pártállam retteget alakja volt és felelőssége az 1960-eséekben történt tömeges fiatal pártpolitikusok, funkcionáriusok ellen indult majd 200 koncepciós eljárásokban is felmerült, de erre egyelőre  az ügyészség nem kíváncsi,pedig itt is sokan lettek fura körülmények közt öngyilkosok. A Fővárosi Ítélőtábla Biszku 56-os ügyében májusban hozhat jogerős verdiktet.

 Biszku Béla

Tavaly májusban az elsőfokon eljáró ú bíróság öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, illetve más bűncselekmények miatt. A vádpontok között van az 1956 decemberi salgótarjáni sortűz, amelynek 46 halálos áldozata volt. Biszku Béla 1949-től vett részt az akkori állampárt irányításában, s rettegett alakja volt azon időknek. Később a legfelsőbb vezetés tagja lett, és volt belügyminiszter is, illetve miniszterelnök-helyettes is.

A vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét, védője korábban felmentést kért. Várhatóan májusban tartják a védőbeszédeket, illetve hozzák meg a másodfokú döntést.

Biszku felelősségre vonása így lassan rendeződik 56-ügyében. Azonban a szerkesztőséghez eljuttatott dokumentumok és beszámolók szerint az 1960-as évek végén történt tömeges fiatal pártvezetők és járási titkárok, TSZ elnökök ellen folyó koncepciós perekben tett tevékenységét még senki sem firtatta Biszkunak. Senki nem vette elő. Pedig ezen ügyben is több ember rejtélyes körülmények közt meghalt, vagy lett öngyilkos. Ezen 200 fiatal volt a Nyugatos gondolkodású és legfőbb baj az volt, hogy sikeresek voltak. létrehozták a teherautós árú fuvarozást, a sörpalackozást,  a nagyüzemi csirketenyésztést, a magyar kutyafajták tenyésztését és megmentését, behozták a John Deere termékeket, utaztak a világban és szedték össze a mezőgazdaság területén az újabb és újabb fejlesztéseket. S mindez csak egy pár a sok sok és jó megvalósított ötleteikből. Nos ezen újjítók ellen mind büntetőeljárás indult úgy, hogy a Meggymagos-ügy, de az csak a fedő sztori volt. A 200 meghurcolt fiatal funkcionárius ellen kémkedés miatt indult a vizsgálat s sokukat a fekete bőrkabátos állami rendőrségi brigád vitt el, tett tönkre. Sokan fura körülmények közt pedig meg is haltak. S gyilkossági kísérlet is volt,hisz ezen börtönbevetett kommunista ellenesnek megpecsételt politikusok utódait több esetben  megakarták ölni, igen gyerekeket is megöltek volna, hogy a koncepciós per vádlottjait lelkileg is terrorizálják. A koncepciós eljárásokra személyesen maga Biszku adott utasítást. Az ügyészséget mindez azonban nem érdekli.