hirdetés

Vádat emelt a Bács Kiskun Megyei Főügyészség az olasz húsmágnás és több mint száz társa ellen. Az olasz milliárdos üzletember volt előzetesben is de onnan érdekes módon szabadult, miután önként befizette a majd 6 milliárdos kárt. A bűnszerevezt tagjait és köztök Pietro Pinit 6 milliárdos csalással, pénzmosással és vesztegetéssel vádolják.

 

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség végrehajtandó fegyházat, és közügyektől eltiltást indítványozott a bűnszervezet vezetőire, azzal, hogy zárják ki őket a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is. De azt is kérték, hogy tiltsák el őket a további cégvezetéstől is.

Piero Pini negyed százada van jelen a magyar húsiparban, de volt futballklub-tulajdonos is, a 2000-es évek első felében a Budapesti Honvédot menedzselte. A kiskunfélegyházi üzemében évente másfél millió sertést vágnak le, de a kapacitása állítólag elég volna 2 millióra is.

A vádirat szerint a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának kiterjedt és hatékony nyomozása kiderítette, hogy legalább négy bűnszervezet működött egymás mellett, amelyek támogatták egymást. Az ügy központi része egy dél-alföldi húsipari cég felhasználásával elkövetett adócsalás. A társaság irányítói egyúttal több külföldi cégnek is a tulajdonosai, ezért a nemzetközi kapcsolatok miatt a NAV és a főügyészség nemzetközi szervezetek – így az Europol és az Eurojust – bevonásával, külföldi hatóságokkal együttműködve göngyölítette fel az ügyet.

A félegyházi vágóhidat működtető cég kisebb mértékben saját munkaerőt, nagyrészt alvállalkozókat vett igénybe. Az alvállalkozók a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő kölcsönzés volt a felek között, ezért a bérmunka esetében az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt. Az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és járulék megfizetését elkerüljék, illetve hogy a húsipari cégnek áfás költségszámlákat „produkáljanak”. A színlelt ügyletek és az adóelkerülés haszonhúzója a húsipari cég volt, a munkaerőt biztosító társaságok ehhez nyújtottak segítséget.

Piniék olyan vállalkozókat vettek igénybe, akik fiktív számlákkal kerülték meg az adófizetést, illetve a munkavállalókat valós fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, így csökkentve járulék-költségeiket. Az alkalmazottak fizetésének egy részét ráadásul „adómentes” utalványban adták, amit szinte azonnal vissza is váltottak készpénzre, további adóforintokat csalva el a költségvetésből.

A NAV nyomozói 2018 áprilisától tizenegy akciót tartottak az ügyben, ezek során 217 helyszínen voltak házkutatások és lefoglalások. A nyomozó hatóság a kiváló színvonalon folytatott nyomozáson túl kiemelkedő vagyonfelderítést is végzett: erőfeszítéseik eredményeként a több milliárd forintos kárt teljes egészében biztosították zár alá vételekkel. A zárolások nem csak belföldön voltak sikeresek, hanem a hatékony nemzeti együttműködésnek köszönhetően külföldi cégek vagyonát is érintették.

A húsipari cég irányítói nyolc év alatt összesen 6,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. Értesüléseink szerint az olasz-magyar húsmágnás a fia és az ügyvezető is tagadta a bűnösségét a büntetőeljárás során. A vádemelés előtt azonban ennek ellenére is önként visszafizették a pénzt a NAV-nak, ezzel pedig a teljes kárt megtérítették.

A főügyészség üggyel kapcsolatos közleménye szerint a bűnszervezet vezetői a bűnös úton szerzett vagyont bankszámlák közötti átutalással próbálták „tisztára mosni”, eltitkolva annak eredetét. Az adócsalásból származó haszonból a bűnszervezet vezetői több mint egymilliárd forintot osztalékként utaltak át egy, az érdekeltségükbe tartozó ciprusi cégnek, az összeg végül – kölcsönként feltüntetve – egy szintén hozzájuk köthető spanyol vállalkozás számláján landolt.

Az ügyben a NAV nyomozói egy olyan számlagyárat is lelepleztek, ami a megrendelők igényei szerint főként reklámról szóló fiktív számlákat állított ki. A fiktív számlákat befogadó mintegy 40 cég összesen másfél milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A számlabefogadó cégek közül többen az okozott kárt önkéntesen megtérítették.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség összesen 110 személlyel szemben emelt vádat. A főügyészség többek között bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, pénzmosással és gazdasági vesztegetéssel vádolja őket. Piero Pini jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, a fia viszont letartóztatásban várja a tárgyalást. Összesen 47 – köztük egy külföldi – céggel szemben került sor büntetőjogi intézkedések elrendelésére, ami pénzbírság kiszabásának vagy a megszüntetésüknek a kezdeményezését jelenti.

( Turi)