hirdetés

Ma letették az esküt az olimpiára utazó paralimpikonok. Az MSZP pedig aggódik, és szerintük felvetődik a gyanúja, hogy a paralimpikonok egy fideszes bosszú áldozatai, ezért a szocialisták arra szólítják fel a Fideszt és a kormányt, hogy ne büntesse a paralimpikonokat, hanem adjon nekik ugyanakkora jutalmat, mint az olimpikonoknak – mondta Varga László, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján. Sajnos azt sem tudni, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor meglátogatja-e a magyar paralimpikonokat, vagy miniszterek hada érkezik. 
Budapest, 2016. augusztus 28. A szeptember 7. és 18. között Rio de Janeiróban tartandó  paralimpián versenyzõ magyar csapat tagjainak eskütétele a Budapesten a Nemzeti Színházban 2016. augusztus 28-án. Jobbra Szõke Viktória kommentátor és Kovács Koko István olimpiai, amatõr és profi világbajnok ökölvívó. MTI Fotó: Koszticsák SzilárdA szocialista politikus szerint felvetődik a gyanú, hogy a Fidesz Gömöri Zsolt, a Paralimpiai Bizottság volt elnöke és a testület korábbi fideszes érintettségű tagjainak botrányai miatt bünteti a paralimpikonokat.
Hozzátette: a Fidesz csak úgy tudja ezt az állítást cáfolni, ha megszünteti az olimpikonok és a paralimpikonok közötti megkülönböztetést, de ha ezt nem hajlandó megtenni, akkor az MSZP az Országgyűlésben kezdeményezi, hogy ugyanakkora jutalommal ismerjék el a paralimpikonok teljesítményét, mint az olimpikonokét.
Emlékeztetett arra, hogy még 2008-ban, az MSZP kormányzása idején a jutalom ugyanannyi volt, azonban a Fidesz-kormányzása alatt először 70 százalékra, majd felére csökkentették a paralimpikonoknak adható juttatást.
Ez egy nagyon rossz üzenet a magyar társadalom számára, nem szabad, hogy különbség legyen egy ép és a fogyatékkal élő sportoló teljesítménye között – jelentette ki a politikus, aki szerint a
Mozgáskorlátozottak Országos Egyesülete is tiltakozott az ügyben.

A paralimpiai magyar csapat tagjai letették az olimpiai esküt a riói játékok előtt, ahol több sportoló elismerésben részesült.

Azt egyelőre nem tudni, mert nem tette közzé senki, hogy hány magyar miniszter, politikus utazik ki a magyar paralimpikonoknak szurkolni. Így azt sem tudni, hogy a köztársasági elnök meglátogatja-e a magyar sportolókat Rióban, vagy épp Orbán Viktor miniszterelnök.

(Fotó: MOB)