hirdetés

Keszthely Fideszes polgármestere ittasan vezetett és le is bukott. Jogsiját azonnal el is vették a rendőrök. Ruzsics Ferenc állítja nem ivott sokat és a szervezete lassabban dolgozza fel az alkoholt mint más egészséges felnőtteké.

ruzicsA fideszes polgármester, még március 19-én vasárnap állították meg a városban. Ruzsics az ellenőrzés alatt szondát is fújt, melynek eredménye pozitív lett. Éppen ezért a járőrök bevitték a rendőrkapitányságra, ahol 0,35 mg/liter eredményt mutatott a második ellenőrzés is. Így a polgármester jogosítványát egy időre azonnal bevonták a rendőrök.

Előző nap este kilencig egy töményitalt és négy doboz sört ittam meg. Másnap fél tízkor azzal a tudattal szálltam be az autómba, hogy a szervezetemből az alkohol teljesen kitisztult. (…) Sajnos akkor még nem voltam azzal tisztában, hogy egy évek óta rendszeresen szedett gyógyszer mellékhatásaként bekövetkezett egészségkárosodásom miatt a szervezetem az alkoholt sokkal lassabb ütemben tudja lebontani, mint azt egy egészséges teszi – árulta el Ruzsics Ferenc, aki hozzátette, hogy a cselekedete nem volt szándékos.

A polgármester nem tagadja hibázott így elnézést kér mindenkitől. Azonban úgy tudjuk Ruzsics sok mindenkinek az útjában áll ás sokan szeretnék minél elöbb leváltani, lejáratni és távozásra bírni a város éléről. Azt, hogy párton belüli vagy ellenzéki hadviselés folyik a városvezető ellen pontosan nem tudni, de a keszthelyiek szerint belviszályról van szó.

(Fotó: archív )