hirdetés

Tegnap volt 22 éve, hogy elhunyt Antall József miniszterelnök. Ő volt az első demokratikusan és szabadon választott államfő és az MDF elnöke, aki hitt az egységes Európában. A határok nélküli szabad, közös világban. Pestújhelyen élt Antall József, és hirtelen halála egységbe forrasztotta a nemzetet. A miniszterelnök politikai nagyságát a kortársak pártállás nélkül elismerték, még azok is, akik gyakran vitába szálltak vele.

Antall-Jozsef1

Antall József álma egy egységes, fejlett Európa volt, amelynek természetes része a polgári Magyarország. Soha nem gondoltuk volna 22 évvel ezelőtt, hogy egyszer újra szögesdrótos kerítések barázdálják majd Európa határait. A világ nagyon megváltozott, állandóan olyan új kihívásokkal kell szembesülnünk, amelyek nem láthatók előre. Ennek ellenére a volt miniszterelnök szellemi hagyatékát senki nem érzi idejétmúltnak. Az általa képviselt humanista gondolkodás állja az idő próbáját, hiszen olyan állandó emberi értékekre épül, amelyek tértől és időtől függetlenek.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) tagjai ma is hisznek Antall József álmában. „A volt kormányfő pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak (MDF) jogutódaiként hiszünk egy fejlett polgári Magyarország eszméjében és gyakorlati kivitelezhetőségében. Ehhez azonban vissza kell térni azokhoz az alapeszmékhez, amelyeket a volt kormányfő képviselt. Erős jogállam kell, nagyobb társadalmi igazságosság és egy modern, menedzserszemléletű vezetés, amely képes gyorsan és hatékonyan reagálni a gazdasági és szellemi kihívásokra. Képes egy olyan közigazgatásra, amelyet jól felkészült szakemberek irányítanak, amely visszaszorítja a közhivatalokból a színvonaltalan, gyenge munkát és a közszolgálatot nem csak a lojalitáshoz méri. Meggyőződésünk, hogy Antall József szellemi hagyatéka ma is aktuális és korszerű, amelynek ápolása, őrzése jelenti a leghitelesebb megemlékezést a volt miniszterelnökről” – írta közleményében az MDF utódpártja, a JESZ.

A párt, azaz a JESZ vagy new MDF, ezen az emléknapon új elnököt is választott. Az eddig pártvezető Makay Zsolt tiszteletbeli elnök lett, és helyébe a 29 éves Sass Lászlót választották. Sass biztonságtechnikai szakértő, és fiatal, agilis személy. A párt többi tisztségviselőjét leghamarabb februárban fogják majd megválasztani.

(Fotó: mh)