Az alvilág pénztárnokának Bandikának a kiadatása igen kétséges
2015-04-28 10:32
Az alvilág pénztárnokát Kisbandit korántsem biztos, hogy kiadja Brazília. Legfőképp azért, mert nincs kiadatási egyezmény Magyarország és a Latin-amerikai ország között. Természetesen, ha terrorizmus gyanús üggyel mérnék meg Bandikát, akkor sima ügyintézés lenne a kiadatása. Így egy picit bonyolultabb lesz. Ráadásul Bandika a kiadatási kérelem alapján egy 2011-es olajos ügyben lehet érintett, amikor már rég Magyarországon sem volt. Anno a 2000-es években az FBI fogta meg Lakatost, szintén egy csalási ügy miatt, Lakatost Miamiban a nagy robbantgatások és leszámolások után. Sok infot és segítséget vártak tőle ezen ügyekben a magyar és az amerikai rendőrök egyaránt, de Bandika soha sem beszélt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászainak információi alapján Brazíliában elfogták Lakatos Andrást az Interpool rendőrei. Az alvilágpénztárnokának tartott Kisbandit szállítmányozási csalásért kereste a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság egy 2011-2012-es milliárdos bűnügyben. Az ügynek már vannak gyanúsítottjai és állítólag ezen személyek tettek terhelő vallomást Kisbandira, aki a társaival állítólag hamisított, azaz illegális üzemanyagot értékesített brutális mennyiségben, ami érthető volt, hisz literjét alig 200 forintért értékesítették. Az olajat pedig kamionokkal hozták-vitték szerte az országban. Azonban legfőképp Kisbandit a Portik féle leszámolásos és robbantásos ügyekhez szeretnék tanúként felkérni,és esetleg az eddig meg nem oldott alvilági bűncselekmények megoldását várják tőle. Persze ezt már várták anno is a 2000-es években is amikor az FBI fogta el .
Egy 2011–2012-ben elkövetett szállítmányozási csalással összefüggésben adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot Lakatos András ellen még 2013. január 5-én. azt, hogy pontosan mit követett el sem kívánjuk nyilvánosságra hozni. Többet nem mondhatok az ügyben a nyomozás érdekeire való tekintettel. –mondta az Esti Újságnak Dr.Dobó Dénes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Magyarország és Brazília között nincs kiadatási egyezmény, Lakatos esetleges kiadásáról egyedi elbírálás alapján döntenek majd. Bár 2011-ben is egy újságíró halálát okozó fideszes politikust kiadott Brazília a magyar rendőrségnek.
Az, hogy a brazil hatóságok magyar kérésre elfogták és őrizetbe vették Lakatost, szakértők szerint érthető, hisz az Interpool egy önkéntes hivatalos rendőrségi szervezet és annak a tagjai csaphattak le Kisbandira. Az alvilág pénztárnokának nevezett férfi ügyében egy adott bíró, vagy ügyész fog dönteni arról, hogy kiadják-e Magyarországnak. Ha Lakatos tiltakozik a kiadatás ellen, ahogy azt az USA-ban is tette, akkor hosszas bírósági procedura várható, és ügyvédek hada fog megküzdeni a magyar kérést alátámasztó dokumentumokkal. Bár vannak, akik szerint az átadott bizonyítékok kellőképpen meggyőzték az ottani illetékeseket arról: Kisbandival szemben fennáll a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja.
A procedúra akár hónapokig is eltarthat. Mindenekelőtt az Igazságügyi Minisztériumnak kell kezdeményeznie az illetékes brazil hatóságoknál a körözött magyar férfi kiadását.
Lakatost egyébként Románia is kerestette már. Az Interpol adatai szerint a román hatóságok azért körözték, mert nem kezdte meg az évekkel korábban náluk elkövetett bűncselekményeiért jogerősen kiszabott büntetése letöltését.
Anno 2000-ben, a rendőrség szerint a Miamiban letartóztatott, az alvilág pénztárosaként ismert Kisbandi a 90-es évek közepén egy takarékpénztárt akart alapítani, amihez befektetőket keresett és talált is. Több mint 2 millió dollárt gyűjtött össze. A pénzt gyémánt- kereskedelembe fektette, azonban a gyémántszállítmány soha nem érkezett meg Magyarországra. Kisbandi ezután elmenekült Floridába.
Kisbandika összesen közel 2 millió dollárt kért kölcsön különböző üzletemberektől. A befektetők között volt színész, sőt híres focista is. Úgy tudjuk, hogy egy takarékpénztárt szeretett volna alapítani, ez a terve azonban meghiúsult. Üzlettársa volt ebben a két üzletben az 1996-ban meggyilkolt Prisztás József, és Seres Zoltán is, akivel 1998-ban géppisztolysorozat végzett. Mindezt a rendőrök is megerősítik.
Garamvölgyi László az ORFK ezredese azt mondta: „Pénzintézeti jogosultságot nem kaptak. Az egy más kérdés, hogy nyilvánvalóan nagyon sok információt várunk a kihallgatástól.”
Hogy a pénz mégis forogjon, Kisbandika egy izraeli orosz férfinak adta oda az összegyűjtött milliókat. A mesés üzlet szerint a befektetett 2 millió dollár, azaz 96-os árfolyamon több mint 300 millió forint után, 6 millió dollárt, azaz több mint 1 milliárd forintot kapott volna vissza Kisbandi. A rendőrök elképzelhetőnek tartják, hogy az üzlet nem olajról szólt, mint ahogy korábban gyanították, hanem gyémántról.
Aztán Kisbandinak volt más ügye is, vagy biznisze, hisz nyugdíjas otthonokat hozott létre, amelyekben ismert éjszakai üzletemberek is érdekeltek voltak. Így a most maffia vezérnek kikiáltott Portik is és egykori anyósa, és apósa is.
Azaz Lakatos Bandika egy igazi klasszikus, minden hájjal megkent csaló volt sokak szerint. Biztos voltak jó üzletei is de sok fals volt. ezért ragadt rá, hogy az alvilág pénztárnoka.
Kisbandi sok sok mindenre magyarázatot adhatna, de konkrét leszámolásokról bizonyosan nem tud. Azt azonban tudhatja ki és miért állt vagy állhatott vitában a másikkal, hisz ezen problémákat legfőképp ő maga okozta.
( Fotó: Csákány Tibor )