Az állam kicsinálta Gémesiék kukás cégét
2018-11-04 18:09
Sztrájkolni mert, szemben ment a kormánnyal , jogos pénzét kérte, és a szemetet sem szállította el a Zöld Híd pár napig, most meg is kapta a nem várt pofont. A cégtől elvette ugyanis az állami azaz a Nemzeti Kuka Holding a működési engedélyt. Így az a fura helyzet állt elő, hogy most nincs, aki hivatalosan elvigye szemetet. Így marad a Katasztrófavédelem. Az ügy érdekessége, hogy a Zöld Híd épp a nemzeti kukás cég tartozása miatt került bajba és döntött a szemétszállítás leállítása mellett, így komoly kártérítésre számíthat a bíróságon, ahol folytatódik majd az ügy. A nonprofit cég elnöke az ex-MDF-es Gémesi György Gödöllő polgármestere politikai lejáratást sejt a döntés mögött.
Október 31-el azonnali hatállyal visszavonta a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft. megfelelődési engedélyét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Zrt., vagyis az állami kukaholding – erről tájékoztatta a holding a Zöld híd szolgáltatóval szerződést kötő önkormányzatokat október végén.
A levél indoklása szerint a Zöld Híd nem alkalmas az OKHT-ben foglalt célok elérésére, követelmények teljesítésére, tekintettel arra, hogy 2018 október 30-án a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának kellett gondoskodnia a szemét elszállításáról 118 Nógrád- és Pest-megyei településen. Az NHKV azt kéri az önkormányzatoktól, hogy bontsanak szerződést a Zöld Híddal és szerződjenek egy olyan szemétszállító szolgáltatóval, amelynek adott megfelelődési véleményt a kukaholding. A megfelelődési vélemény törlése az NHKV oldalán is látható.
Ahogy arról sokat írtunk a héten, a Zöld Híd október 25-én bejelentette, nem viszi el a szemetet 116 településről, mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Kukaholdingtól. Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd Nonprofit Kft így teljesen el lehetetlenült és feltehetőleg perre mennek a nemzeti kukaholding döntése miatt.
Bár sejteni lehetett, hogy komoly csapást mér a kormányzat a renitens szemétszállító cégre, hisz Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes LMP-s politikai játszmának minősítette a Zöld Híd ügyét, arra hivatkozva, hogy Gyenes korábban az LMP képviselőjelöltje volt. Végül a Katasztrófavédelem kötelezte a Zöld Híd Kft-t, hogy vigye el a szemetet, ehhez pedig biztosítja a szükséges forrásokat. Szerdától így a Zöld Híd újra elkezdte szállítani a hulladékot, miközben aznap a kukaholding megvonta az erre szóló engedélyét.
Az egész botrány hátterében a hulladékgazdálkodás rendszerének átalakítása áll, ami miatt már egy ideje fennállt a veszélye, hogy egyszer csak leáll a szemétszállítás az ország bizonyos részein. A hulladékgazdálkodási szektort 2011-ben államosították, a nem állami közszolgáltatókat betiltották, az átszervezés óta csak önkormányzati tulajdonú nonprofit cégek végezhetik a lakossági hulladékgyűjtést. A rezsicsökkentés miatt az önkormányzati tulajdonú cégek által beszedhető díjakat befagyasztották, miközben az ő terheiket (pl. hulladéklerakási díj) viszont növelték. Emiatt a közszolgáltatók többsége alulfinanszírozottá vált, évek óta pénzügyi gondokkal küzd, nem tudja felújítani amortizálódó eszközállományát. A hab a tortán az volt, amikor mindennek a tetejébe a lakossági díjak beszedésének lehetőségét is elvették a cégektől, ez a jogkör átkerült a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-hez. A központi kukaholding a beszedett pénzből visszaosztja nekik az általa kiszámolt szolgáltatási díjat, bár gyakran késedelmesen. Ágazati szereplők szerint ezzel a közszolgáltatók többsége rosszabbul járt anyagilag, mint a korábbi rendszerrel, és állandóan csődközeli állapotban van. Emiatt fordul elő időről időre, hogy bizonyos területeken akadozik a szemétszállítás.
És ez még csak a közszolgáltatókra vonatkozó rész, a hulladékgazdálkodási rendszernek más rákfenéi is vannak: az NHKV soha el nem készülő számlázási rendszerével rendre meggyűlik a baja a fogyasztóknak, és az ágazat még működő piaci szereplőit is több körben sodorták egyre lehetetlenebb helyzetbe.