hirdetés

Újabb fejlemények a sokat hírbe hozott ESZOSZ szövetkezet ügyében. Míg az MSZP vizsgálóbizottságot kezdeményez az ESZOSZ-ügy kapcsán, addig a szövetkezet sehonnan nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy bárki bármitől is elállt volna. Az Esti Újság úgy tudja, az állam a szerződésben vállalt és ígért több ezer hektárnyi erdőt és földet nem biztosította a szövetkezetnek, hogy onnan az aljnövényzetet begyűjthessék a biomassza-készítéshez, amelyből súlyos milliárdokat lehetne teremteni. Így úgy tűnik, hogy nem a szövetkezet a felelős sok mindenért.  

eszosz-NAV

A szocialista országgyűlési képviselő asszony, Bangóné Borbély Ildikó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogja kezdeményezni az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet hírhedtté vált ügye kapcsán. Az országgyűlési képviselőnő elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy a kormány szerinte késlekedik az ügyben. Bangóné szerint már hónapokkal ezelőtt fel kellett volna bontania az Emberi Erőforrások Minisztériumának  a szövetkezettel kötött támogatási szerződést. Már négy hónappal ezelőtt lehetett látni, hogy az ESZOSZ működésével gondok vannak, a kormány mégsem lépett, és így 2800 család élete került veszélybe. Az MSZP-s képviselő közölte, a vizsgálóbizottság felállítását azért kezdeményezi, mert szerinte nem egyedi esetről van szó. A Fideszhez közel álló cégek költségvetési pénzeket lopnak el – mondta.

Mint ismeretes, az Emmi kedden adott ki tájékoztatást arról, hogy több szabálytalanságot talált, ezért felbontotta támogatási szerződését az ESZOSZ-szal. Az ellenőrök megállapították, hogy az ESZOSZ rendszeresen nem tett eleget törvényi kötelezettségének, a munkabérek kifizetése késedelemmel vagy egyáltalán nem történt meg. Megállapították továbbá, hogy a kedvezményezett olyan projektelemeket finanszírozott a részére kiutalt több mint 733 millió forint előlegből, amelyeket önerőből kellett volna fedeznie. Az Emmi még 2014 végén írt alá támogatási szerződést a szövetkezettel a Komplex Térségfejlesztési Környezettudatos Munkáltatói Program a hátrányos helyzetű, alulképzett munkaerő tömeges foglalkoztatása érdekében című projekt megvalósítására, amelynek keretében az ESZOSZ 2840 emberrel kötött munkaszerződést.

 

Az Esti Újság úgy tudja, hogy az ESZOSZ vezetői semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, hogy az EMMI bármit is felbontott volna.  Úgy tudjuk, hogy a magyar állam az ESZOSZ-nak több ezer hektárnyi erdő- és egyéb földterületen biztosította, illetve a szerződésben vállalta, hogy betermelheti az aljnövényzetet, amelyből biomasszát készíthet a majd háromezer főt foglalkoztató szövetkezet. Az Esti Újság úgy tudja a szövetkezet működését jól ismerő forrásból, hogy mindösszesen csak 150 hektárt kapott a szövetkezet meg. Így első ránézésre nem biztos, hogy azoknak van igaza, akik az ESZOSZ-t és annak munkáját ördöginek tartják. A szövetkezet ellehetetlenítése és megtámadása valahol érthető, mert súlyos milliárdos bevételre tehetne szert a szövetkezet, ha valóban kitermelhetné arról a több ezer hektárról az aljnövényzetet, és így tudná biztosítani a háromezer alkalmazott biztos jövedelmét, és ez valakiknek nagyon fájhat. Az ESZOSZ vezetőit kerestük, de egyelőre az információinkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.